Gazdaság
Devizás perek százait állítják le
A legtöbb vita az egyoldalú szerződésmódosításról és az árfolyamrésről szól
Mintegy 285 devizahiteles peres eljárást függeszt fel soron kívül a Debreceni Törvényszék és járásbíróságai közölte a Magyar Hírlappal a törvényszék sajtóosztálya. Az érintett perek többsége az egyoldalú szerződésmódosításokról, illetve az árfolyamrés törvénytelenségéről szólt. Az ügyek bírái tegnap minden érintett ügyben meghozták az eljárást felfüggesztő végzéseket – közölte a Debreceni Törvényszék, ahol első fokon kilencvenhárom, másodfokon tíz, a Debreceni Járásbíróságon százhatvankettő, a Berettyóújfalui Járásbíróságon tizenegy, a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon tíz, a Püspökladányi Járásbíróságon hat, a Hajdúböszörményi Járásbíróságon pedig három polgári peres eljárást függesztenek fel. Ennek hátterében a Kúria július 26. döntése áll, amely – mint ismeretes – semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő.
A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályt július 4-én fogadta el az Országgyűlés. A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. A jogszabály egyes rendelkezései a forinthitelesekre is vonatkoznak, a végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem, és azokra sem, akiknek kölcsönszerződését az eszközkezelő rendezte. Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses kikötés semmis, ha a pénzügyi intézmény a törvényben meghatározott határidőn belül nem kezdeményezi a polgári peres eljárás lefolytatását vagy a bíróság a keresetet elutasítja, illetve a pert megszünteti. Ezek a szerződéses pontok akkor nevezhetők tisztességesnek, ha a pénzügyi intézmény polgári peres eljárásban sikerrel bizonyítja, hogy mind a hét elvnek megfelel.
A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépését követő harminc napon belül meg kell vizsgálniuk a fogyasztói kölcsönszerződés részévé váló azon általános szerződési feltételeket, amelyekben szerepel az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó kikötés. Az intézményeknek a jegybankhoz kell bejelenteniük az általános szerződési feltételeket, és nyilatkozniuk kell arról, hogy az azokban foglaltakat feltételeket tisztességesnek vagy tisztességtelennek tekinti-e. Az Országgyűlés őszi ülésszakán újabb jogalkotási lépések szükségesek.
A törvény értelmében felfüggesztik a folyamatban lévő, jobbára adósok által indított eljárásokat, ugyanakkor a törvény lehetővé teszi a pénzintézeteknek, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban külön pert kezdeményezzenek.