Gazdaság

Devizahitelek: Beérkeztek a bankoktól az első keresetek

Cél, hogy kiderüljön, tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő rendelkezései

Beérkeztek a bankoktól az első devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségével kapcsolatos keresetek a Fővárosi Törvényszékre pénteken - közölte a törvényszék sajtóosztálya.

Devizahitelek Beérkeztek a bankoktól az első keresetek
A devizahiteles pereknek a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához öt bank által megküldött keresetlevelek mellékleteit érkeztetik beérkezésük napján, 2014. augusztus 15-én a bíróság II. kerület Varsányi Irén utcai épületében. (Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI)

Két bank, a CIB Bank Zrt. és a Magyar Cetelem Bank Zrt., valamint három pénzintézet, a CIB Ingatlanlízing Zrt., a CIB Lízing Zrt. és az UCB Ingatlanhitel Zrt. nyújtott be keresetlevelet az állam ellen a Fővárosi Törvényszékhez. A keresetek mellékleteikkel együtt több tízezer oldalasak.
A Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi döntésével kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény a hitelszerződések egyoldalú módosítását, például kamat-, költség-, vagy díjemelést megengedő szerződéses kikötéseknél azt a vélelmet állítja fel, hogy azok tisztességtelenek és érvénytelenek. Ám ezt a vélelmet a mintegy négyszűz magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni. Az erre irányuló első keresetek érkeztek be az ezek elbírálására kizárólagos illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszékre pénteken.

A törvény e perekben a résztvevők számára szigorú határidőket szab és számos speciális eljárásjogi rendelkezést tartalmaz, melyek célja, hogy a perek ne húzódjanak el. Például nincs lehetőség hiánypótlásra, beavatkozásra, keresetváltoztatásra, viszont keresetre, szünetelésre, továbbá csak szűk körben van lehetőség bizonyításra. A tárgyalást pedig csak egyszer, legfeljebb hét napra lehet elhalasztani, ha ez a felek által felajánlott bizonyítás lefolytatása érdekében szükséges.

A bíróságnak legkésőbb a keresetlevél beérkezésétől számított nyolcadik napon ki kell tűznie a tárgyalást és legkésőbb harminc napon belül el kell bírálnia. Minden pénzügyi intézmény csak egyetlen ilyen keresetet nyújthat be. Mintegy négyszáz felperesként szóba jöhető pénzügyi intézmény van, a szakértők hozzávetőleg másfélszáz ilyen perre számítanak. A bíróságnak a tárgyalást úgy kell kitűznie, hogy a keresetlevél alperes magyar államnak kézbesítése a tárgyalás előtt legalább három nappal megtörténjen. A döntés írásba foglalására nyolc napja van a bíróságnak, a határozathozatal legfeljebb tizenöt nappal halasztható el. A döntést az írásba foglalást követő három napon belül kézbesíteni kell a feleknek.

Ha az ítélet kihirdetését a bíróság elhalasztotta, a kihirdetéskor jelen lévő feleknek a bíróság az írásba foglalt ítéletet nyomban kézbesíti, a meg nem jelent feleknek pedig három napon belül kézbesíti. Fellebbezésre a határozat közlésétől számított nyolc napja van a feleknek.

A sajtóosztály tájékoztatása szerint a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma haladéktalanul megvizsgálja, hogy a beérkezett keresetlevelek megfelelnek-e az alaki és tartalmi követelményeknek. Ezután döntenek a tárgyalások kitűzéséről, illetve amennyiben az adott keresetlevél nem felel meg a törvényi kritériumoknak, az idézés kibocsátása nélküli elutasításról. A tárgyalások kitűzésére nem a keresetlevelek beérkezésének sorrendjében, hanem azok feldolgozása alapján kerül sor.

A július 26-án hatályba lépett törvény szerint a keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25.

A devizahiteles ügyek intézésében elsősorban a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumának negyven bírája és a kerületi bíróságokról korábban kirendelt százhuszonhét kerületi bírósági bíró vesz részt. Amennyiben szükséges, a törvényszék polgári kollégiumából harmincnégy elsőfokú bíró, illetve tizennyolc három tagú másodfokú bírói tanács is rendelkezésre áll. Összesen a polgári ügyszak mintegy háromszáz bírája áll készenlétben a devizahiteles perek intézésére. A törvényszék teljes mértékben felkészült a kézbesítési feladatra is, amit száz ügyviteli, illetve fizikai alkalmazottja végez majd.

A pénzintézetek által indítható perekben egy jól körülhatárolható kérdésről kell dönteni, arról, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő rendelkezései. Ennek megítéléséhez a Kúria által kidolgozott és a  
törvénybe átemelt kritériumrendszer áll a bírák rendelkezésére, amely szerint például azt kell vizsgálni, hogy világos, egyértelműen megfogalmazott, tételesen, objektíven meghatározott, szimmetrikus, átlátható, felmondható szerződéses kikötésekről van-e szó.

A most induló perekben egyes bíró és háromtagú tanács is eljárhat, attól függően, hogy az ügy bonyolultsága és terjedelme mit tesz szükségessé. „A már működő tanácsok mellett ad hoc, csak erre az ügytípusra létrehozott tanácsok is eljárhatnak, melyek jellemzően egy törvényszéki bíró elnökletével és felrendelt kerületi bírák részvételével ítélkezhetnek” - mondta el korábban Fazekas Sándor, a törvényszék elnöke.

Várhatóan szeptember végére a törvényszék túl lesz a nagy rohamon, októberben a Fővárosi Ítélőtáblán a sor, melynek a törvény szerint az esetleges fellebbezések nyomán szintén harminc napon belül kell meghoznia másodfokú döntéseit, a jogerős határozatok ellen pedig a Kúriához fordulhatnak a felek rendkívüli jogorvoslattal. Így várhatóan az év vége felé lezárulhat a perfolyam és újraindulhatnak az adósok és pénzügyi intézmények közti egyedi perek, amelyek akkor már rövid időn belül konkrét elszámolással lezárulhatnak. Devizahitelekkel kapcsolatos keresetet jelenleg is be lehet nyújtani a bíróságokhoz, ám az újonnan érkező ügyekben nem indul el az érdemi eljárás, azokat is felfüggesztik, amíg le nem zárulnak a pénzintézetek és az állam közti egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatos perek, amelyekben pénteken nyújtották be az első kereseteket a pénzintézetek.