Gazdaság
Deutsch Tamás: További intézkedésekkel segíti a kormány a digitális átalakulást
Kiemelt figyelmet kapnak a mezőgazdaságot érintő fejlesztések
A miniszteri biztos közölte, hogy a kormány tervei szerint még az idén elkezdődhet a vállalkozások digitális felkészültségének felmérése, állami közreműködéssel pedig üzleti tudásfejlesztési portál és a digitális kompetenciát segítő programok indulnak.
Kiemelt fejlesztési területként kezelik a mezőgazdaságot
Deutsch Tamás kiemelt fejlesztési területnek nevezte az agráriumot is. Közölte, hogy az év közepére elkészülő gazdasági digitális stratégia részprogramjaként digitális agrárakadémia jön létre a termelők ismereteinek bővítésére. Fejleszteni kívánják az agrártanácsadók digitális felkészültségét, a termeléshez szükséges közadatokat pedig a mezőgazdasági adatintegrációs projekttel teszik elérhetővé - tette hozzá.
Őszre befejeződnek az egészségügyi rendszert érintő projektek
Elmondta, az állami egészségügyi rendszert érintő digitalizációs projektek őszre befejeződnek, de az okoseszközök egyre szélesebb körű használatára épülő fejlesztésekre is szükség lesz a jövőben.
A sportgazdaság sem maradhat ki a stratégiából
A fejlesztési területek közül kiemelte a sportgazdaságot, amely az Európai Unióban a munkavállalók 7,5 százalékát foglalkoztatja és a szórakoztatóiparnak is húzóágazata, ezért a digitális átalakulási stratégiából sem maradhat ki - fogalmazott.
Elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése, a szakképzett informatikusok iránt tovább nő a kereslet
További fontos feladatnak nevezte az infrastruktúra fejlesztését annak érdekében, hogy Magyarország 2020 után az 5G-technológia felhasználása terén a világ élvonalába kerüljön. A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta azt is, hogy fel kell készülni az új típusú foglalkoztatási formákra, már jelenleg is 25-30 ezer betöltetlen informatikus munkahely lehet Magyarországon, és a következő évek során ennél is nagyobb tömegben lehet szükség magasan képzett, digitálisan is felkészült munkavállalókra. Kérdésre válaszolva Deutsch Tamás kijelentette, hogy a vállalkozások digitális átalakulását segítő programokba a kormány a jövőben szeretne a jelenleginél sokkal több céget bevonni.
A konferencián Vityi Péter, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének alelnöke hangsúlyozta, hogy a digitális átalakulás minden iparágat érint a termeléstől az ügyféloldalig. Hozzátette, hogy a legújabb technológiák ára évente 80 százaléknál is többet eshet, ezért rendkívül gyorsan terjednek, ami világszerte új kihívások elé állatja a gazdasági élet szereplőit.