Gazdaság

Csökkent a működő vállalatok száma

A harmadik negyedévben havonta feleannyi cég alakult, mint ahány megszűnt

Idén október elején alig több mint ötszázharmincezer cég működött hazánkban, ami két százalékkal kevesebb, mint 2014 tizedik hónapjának legelején – áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.

Hazánkban 2011-ben még 560 ezer működő társas vállalkozással kellett számolni, mára ez a szám 530 ezer közelébe csökkent, és a trendek alapján a fogyásuk nem állt meg. Hamarosan kevesebb mint 530 ezer cég fog működni Magyarországon – tájékoztatta a Magyar Hírlapot a Bisnode. Közölték, 2014. október elején még valamivel több mint 539 ezer vállalkozást regisztráltak, ma azonban ez a szám már alig haladja meg az 530 ezret. A legtöbb cég a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység – azaz a tanácsadás, kommunikációs és mérnöki területek –, a kiskereskedelem, az építőipar és a nagykereskedelem területén működik. Ezekkel a tevékenységekkel foglalkozik a magyar vállalatok majdnem 45 százaléka. A magyar gazdaságban 2011-ig nőtt az újonnan alapított vállalkozások száma, ezután azonban évről évre egyre kevesebb cég alakult. Az új cégek száma az elmúlt időszakban is jelentősen csökkent, ugyanis a 2014 harmadik negyedévében alakult új cégek számát összevetve az idei harmadik negyedévben alakult társas vállalkozások számával, azt tapasztalhatjuk, hogy több mint tizenöt százalékkal kevesebb cég kezdte meg működését. Míg az idén az elmúlt három hónapban 5700 vállalkozás jött létre, a tavalyi év azonos időszakában ennél hozzávetőlegesen ezerrel több.

Idén a harmadik negyedévében havonta közel feleannyi céget alapítottak, mint amennyit megszüntettek. Nem meglepő, hogy a cégbíróság a nyári időszak után volt a legaktívabb, szeptemberben ugyanis majdnem ötezer vállalkozás húzta le a rolót, viszont egyik hónapban sem alakul kétezer új cégnél több – derül ki a Bisnode elemzéséből.

Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere a csökkenő cégszámot nem tekinti problémának, ha az egy kisebb, de stabilabb cégszerkezettel párosul. Szerencsére az aktuális számok ezt támasztják alá: az utóbbi időben csökkent a felszámolások száma és a Bisnode Bedőlési Index értéke mellett a kényszertörlések száma is.

A cégek számához viszonyítva arányaiban a legtöbb új vállalkozás az élelmiszergyártás, a gépjármű-kereskedelem és a vegyipar területén jön létre. Cégalapítás terén 2015 harmadik negyedévében a legkisebb aktivitás a gumitermékek gyártása, a nem fém ásványi termékek gyártása és a számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása területén volt megfigyelhető. A csökkenő cégszám mellett maradt még néhány iparág, ahol a trendek ellenére nőni tudott a vállalkozások száma. Ezen iparág az élelmiszergyártás és a mezőgazdaság, a növekedés mértéke azonban itt sem haladta meg az egy százalékot. Megyei bontásban azonban az elmúlt egy évben már egy közigazgatási egységben sem történt cégszámnövekedés. Arányaiban leginkább a textiliparban, a bányászatban és papíriparban zsugorodott a működő vállalkozások száma, amelyek csökkenése 2014. október 1. és 2015. október 1. között a három százalékot is meghaladta.