Gazdaság

Csökkenő trend az adósságrátában

A forinterősödés pozitív hatással jár az állami pénzügyekben – van rá esély, hogy néhány százmilliárdra mérséklődjön a hiány

Az államháztartás névértéken számításba vett adóssága a harmadik negyedév végén 25 910 milliárd forint, a bruttó hazai termék, vagyis a GDP 78 százaléka volt – jelentette a jegybank. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke lapunknak azt mondta: a GDP-arányos államadósság hetven százalék alá kerülhet 2018-ra.

Kovács Árpád 20151118
Kovács Árpád (Fotó: Csudai Sándor)

Mindössze 32 milliárd forinttal nőtt az adósság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kimutatásai szerint a harmadik negyedévben, mivel a hazai fizetőeszköz erősödése hatvanmilliárd forinttal csökkentette a hitelfelvételből eredő 92 milliárd forintos növekményt, míg az előző negyedévi 906 milliárd forintos növekedésből 507 milliárdot a forint gyengülése okozott. Június és szeptember vége között a forint minimálisan erősödött: fél százalékot az euróval és 1,3 százalékot a dollárral szemben, de alig érzékelhetően a jennel szemben is felértékelődött. Az MNB közölte azt is: az államháztartás nettó tartozása 22 955 milliárd forint volt, a GDP 69,1 százalékára csökkent szeptember végére a június végi 69,7 százalékról.

Elemzésében a jegybank arra is rámutatott, hogy a negyedév során számottevően növekedtek a követelések az unióval szemben, és kisebb mértékben átrendeződtek a központi kormányzat betétei: csökkent a jegybanknál tartott állomány, a hitelintézeti betétek növekedtek.

Idetartozik az is, hogy a háztartások pénzügyi helyzetének javulása a harmadik negyedévben 472 milliárd forintot, a GDP 5,5 százalékának megfelelő összeget tett ki.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikája szerint a harmadik negyedévben a háztartások pénzügyi helyzetére hatással volt, hogy megkezdődött a Quaestor-károsultak kártalanítása, és ezzel növekedhetett a háztartások pénzügyi eszközeinek állománya.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke lapunknak azt mondta: a GDP-arányos államadósság hetven százalék alá kerülhet 2018-ra. Ehhez az kell, hogy a mintegy kilencszázmilliárd forint államháztartási hiányt lejjebb vigyük.

Van arra esély, hogy néhány száz milliárdos nagyságrendre mérséklődjön a deficit pár év alatt, de az adósság volumene csak 2018 után csökkenhet, akkor, amikor a költségvetés „nullszaldós” lesz – hangsúlyozta a szakember.