Gazdaság

Csatlakozik a tesztpályához az új zalaegerszegi autóút

Nagysebességű telekommunikációs hálózat létesül a nyomvonalon

Épül az új „okosút” Zalaegerszeg felé. Az első két szakasz 2020-ban készül el, az új nyomvonalon épülő út tervezése pedig jelenleg tart.

A tervek szerint 2020 közepére elkészül az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszeg határában és Balatonszentgyörgy térségében már épülő első két szakasza – közölte tegnap Vigh László országgyűlési képviselő, útépítésért felelős miniszteri biztos Zalaegerszegen. A várost az M7-es autópályával összekötő, kétszer két sávos gyorsforgalmi út „okosútként” épül, ugyanis csatlakozik a zalai megyeszékhelyen épülő, önvezető autók vizsgálatára is alkalmas tesztpályához. A Zalaegerszeg határában épülő 1,5 kilométeres útszakasz költsége 3,7 milliárd forint. Az új autóút teljes, mintegy negyven kilométeres vonalán nem lesznek szintbeli kereszteződések. Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője a távirati iroda beszámolója szerint felidézte, hogy az M76-os építése az év elején indult. A zalaegerszegi csatlakozás mellett párhuzamosan, 38,8 milliárd forintos költségből zajlik az építkezés az M7-es autópálya és Balatonszentgyörgy közötti 8,5 kilométeres szakaszon, a két építkezés közötti 24 kilométeres új nyomvonal tervezése pedig még tart.

Kiss Boglárka beszámolt arról is, hogy a tesztpályához kapcsolódó létesítményként a NIF több szakaszon 5G-s kommunikációs hálózatot épít ki a leendő gyorsforgalmi úton. Az M7-es csatlakozás térségé­ben, valamint a tervezés alatt lévő nyomvonal tíz kilométeres szakaszán működik majd a szinte késedelem nélküli kommunikációt biztosító 5G rendszer.


Némi elmaradás a tavalyi rekordtól

Az év első kilenc hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg építőipari kivitelezési munkák Magyarországon, ez 2,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában mért összegnél. A harmadik negyedévben 448 milliárd forint értékben léptek kivitelezési fázisba az építőipari beruházások, míg az első két negyedévben ez az összeg megközelítette a 700 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb EBI építésaktivitási jelentésből. Az újonnan elindított beruházások összértéke 2018-ban elmaradhat a 2017-ben elért, rekordnak számító 2323 milliárd forinttól. A magasépítéseknél az első háromnegyed évben 990 milliárd forint értékben kezdődtek meg a kivitelezések, a mélyépítéseknél pedig ugyanebben az időszakban 854 milliárd forint értékben. (PGI)