Gazdaság
Csapást mért az időjárás a gazdákra
Hatvan éve nem látott kárt szenvedtek a szőlőtőkék, a termelők nem tudnak rámenni a földekre, késnek a betakarítási munkák
Rendkívüli állapotok uralkodnak az ország több borvidékén, van olyan szőlőterület, ahol hatvan éve nem látott csapadék hullott néhány nap alatt – mondta a Magyar Hírlapnak Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke. Az augusztusi termésbecslés még kedvező volt, akkor a szakemberek a tavalyi évnek megfelelő jó, közepes termésátlaggal számoltak. A csapadékos szeptember miatt azonban gyorsan romlott a helyzet, a napokban készül el a legfrissebb becslés, amely már szerényebb kilátásokkal szolgál.
Tornai Tamás rámutatott, a probléma két részből áll, mert a sok csapadék miatt nagyon elszaporodtak a szőlőben a kórokozók, amelyek már az utolsó nyári hónapra is jelentős károkat okoztak. A helyzetet súlyosbítja, hogy júliusig elfogytak a gombaölő, növényvédő szerek. Ennek az az oka, hogy a gyártók csak bizonyos mennyiségű vegyszert állítanak elő, amelyet jóval a védekezés megkezdése előtt legyártanak, majd leszállítanak a kereskedőnek. A szakember emlékeztetett, a jogszabályok szerint ezeket a szereket két évig lehet tárolni, ezért érthetetlen, hogy miért gyártottak ilyen keveset. A csak szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdálkodók szenvedik meg leginkább a károkat, mivel nekik nincs tartalék készletük. A kiesésük olyan jelentős, hogy az sok esetben már vállalkozásuk fennmaradását is veszélyeztetheti. Az ország területén nem mindenhol egyformán kritikus a helyzet: a legsúlyosabb károkat a Soproni és a Somlói borvidék szenvedte el, ezeken a területeken akár ötven-hatvan százalékos terméskiesés is előfordulhat. Ezzel szemben az Egri és a Tokaj-Hegyalja borvidéken csak tíz-tizenöt százalékos csökkenés mutatkozik. A HNT segíti a gazdákat abban, hogy a kárenyhítési támogatásokat igénybe tudják venni. Erre három lehetőség mutatkozik. A mezőgazdasági Kárenyhítési Alap harminc százalék feletti kiesés esetén nyújt támogatást abban az esetben, ha a termelő megfizette a biztosítási díjat. Kormányzati segítséget is lehet igényelni az úgynevezett de minimis (csekély összegű) támogatásból, azonban erre szigorú szabályok vonatkoznak. A Földművelésügyi Minisztérium már augusztus végén kezdeményezte a rendkívüli, 0,5 százalékos mustjavítást. Ezt az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia, Magyarország mellett nyolc további uniós ország kérte ezt a lehetőséget. A HNT elnöke hangsúlyozta: az elsők között kértük Brüsszel segítségét, ezért reméljük, nem kell megvárni a többi tagország kérelmét, és hazánk gyors elbírálásban részesül.
Egy hét alatt megdőlt a havi csapadékátlag
Másfélszer annyi eső esett az elmúlt héten, mint egy átlagos évben egész szeptemberben. A legtöbb csapadékot Szentes és Siófok környékén mérte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az OMSZ agrometeorológiai előrejelzése szerint a következő napokban száraz idő várható, ennek hatására lassan, de legkésőbb egy hét múlva normalizálódik a helyzet, a gazdák ismét rámehetnek munkagépeikkel a földekre. Jelenleg az ország északkeleti részének kivételével – ahol bizonyos helyeken csak néhány milliméter csapadék esett – száz méter mélységig mindenhol telített a talaj. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint közel 23 ezer hektár szántóterület van víz alatt, a legtöbb elöntött földterület a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon található.
A kárfelmérést csak később tudják elvégezni
Hatalmas kiesésre számítanak a szántóföldeken
2 perces interjú: Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke
– A kukorica és a napraforgó is megszenvedi a csapadékos időjárást. Hol tartanak a betakarítási munkálatok?
– A kukorica betakarítása az elmúlt hetekben már megkezdődött, azonban a csapadékos időjárás miatt szünetet kell tartaniuk a gazdáknak, mivel nem tudnak rámenni a felázott földekre, emiatt a termények begyűjtése, az aratás sokáig elhúzódhat. Ahol nem esett, ott tartanak a munkák, egy hét múlva pedig az ország szinte teljes területén rá lehet már menni a földekre.
– Mekkora károkkal számolhatnak a termelők?
– A napraforgóban rendkívül nagy károk keletkeztek. Ha a következő napokban ismét csapadékosra fordul az időjárás, akkor még rosszabb lehet a termés. A teljes kárfelmérést a kukorica és a napraforgó betakarítása után lehet elvégezni.
– Az őszi vetést késleltetheti a belvíz?
– Nem. Ha száraz marad az időjárás, akkor egy hét alatt annyira felszárad a talaj, hogy a gazdák megkezdhetik a munkát. Legkorábban, szeptember végén az árpát vetik el, azonban az őszi kalászosok nagy része október ötödike és tizenötödike között kerül a termőföldbe.