Gazdaság

Csalt az emissziós tesztekkel a Volkswagen

Több modell értékesítését is felfüggeszteték - Szakad az árfolyam

Felfüggesztette néhány modelljének értékesítését a Volkswagen, miután egy nagyszabású csalásra derült fény. Az USA környezetvédelmi ügynöksége azzal vádolja a német autógyártót, hogy olyan berendezéssel látta el négyhengeres dízelmotorokkal szerelt autóit, amely felismeri, ha károsanyag-kibocsátási vizsgálatot végeznek rajtuk. A Volkswagen elismerte a vádakat és együttmükődést ígért a hatóságokkal. Elemezők szerint eltart egy ideig, amíg a cég visszanyeri a fogyasztók bizalmát.    

A nyitás után a cég papírjainak árfolyama mélyrepülésbe kezdtek. Nap folyamán 20 százalékos is volt a zuhanás, ami a német tőzsdeindexet is egyszázalék feletti mínuszba lökte.

Az EPA szerint az amerikai tisztalevegő-törvény előírásait a 2009 és 2014 között gyártott dízel Volkswagen Jetták, bogarak és Golfok, a 2014-es és 2015-ös VolkswagenPassatok, valamint a 2009 és 2015 között gyártott Audi A3-asok sértik meg. Ezek a típusok a megengedett mértéket akár 40-szer meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogénoxidokat, amelyek súlyosbítják az asztmát és más légúti betegségeket.

Az ügyben Kalifornia állam is vizsgálatot indított. A Volkswagen közölte, hogy együttműködik a vizsgálatokkal, de részletes kommentárba nem bocsátkozott.  Az amerikai tisztalevegő-törvény értelmében a rendelkezéseket megsértő gyártó gépkocsinként akár 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, így a Volkswagenre kiszabandó bírság elméletileg elérheti a 18 milliárd dollárt. A Volkswagen amerikai eladásainak mintegy ötöde dízelüzemű jármű. 

Az EPA szerint az érintett gépjárművek vezetés szempontjából biztonságosak, a tulajdonosoknak nem kell azonnali lépéseket tenniük, ám az ügynökség meg fogja követelni a Volkswagentől, hogy térítésmentesen hajtsa végre a szükséges javításokat. Ez tömeges visszahívást vetít előre.

AZ EPA szerint a Volkswagenekben és az Audikban egy "kifinomult" algoritmus észleli, ha az autók kibocsátás-teljesítményét tesztelik, és ilyenkor kibocsátást csökkentő módba kapcsol. A szoftver ügyét elsőként a Nyugat-virginiai Egyetem és a Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa vetette fel.

Elismerték a hibát

winterkorn lead