Gazdaság
Csak minimálisan nőtt az államadósság negyedévi szintje
Két százalék volt az államháztartás hiánya
A bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százaléka, azaz hatszáztízmilliárd forint volt az államháztartás hiánya a március végén zárult egy évben. Ebből az idei első negyedév finanszírozási oldalról számított hiánya hatvanegymilliárd forintot tett ki – közölte a Magyar Nemzeti Bank tegnap.
Az államháztartás bruttó külső – úgynevezett maastrichti – adóssága 24 976 milliárd forint volt március végén, 0,3 százalékkal nagyobb a 2014 december véginél, de 5,1 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 82,7 százaléknál. A nettó tartozás ugyanakkor 0,8 százalékkal, a GDP arányában 72,1 százalékosra csökkent az első negyedévben, 23 315 milliárd forint volt. Egy év alatt 2450 milliárd forinttal emelkedett a 68,9 százalékos GDP-arányos szintről.