Gazdaság

Célzott finanszírozást kaphatnak majd a hazai bortermelők

Megállapodást kötöttek a hegyközségek és a Takarékbank

A Takarék Csoport december végéig speciá­lis hiteltermékeket és banki szolgáltatásokat fejleszt ki a szőlészeti-borászati szektor számára, ebben segítségére lesz a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. Az együttműködés célja a csaknem negyvenezer családnak megélhetést adó ágazat versenyképességének javítása.

Az ágazat sikeres működésének alapfeltétele, hogy a benne működő vállalkozások gazdasági szempontból is fenntarthatóan működjenek, és pénzügyileg is megtalálják a számításukat. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Takarékbank a következő hónapokban kiemelt figyelmet fordít a hazai szőlőtermesztés és borgazdálkodás ösztönzését segítő programok megvalósítására.

A most létrejött megállapodás nyomán kézzelfoghatóvá válik az, amit a szakmaközi szervezet ágazati stratégiájában meghirdetett: a fenntartható szőlő- és bortermelés segítése - mondta a dokumentum aláírásakor Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a Budapest Borfesztiválon. Hozzáfűzte: a fenntarthatóság egyik alapja a pénzügyi feltételrendszer megteremtése. Az együttműködéssel azt kívánják segíteni, hogy a legfontosabb és a legtöbb szereplőt érintő folyamatok finanszírozására olyan banki termékek és szolgáltatások váljanak elérhetővé, amelyek figyelembe veszik az ágazat speciális jellegét. A színvonalas termeléshez állandó feltételek szükségesek, ezt pénzügyi biztonságra alapozva lehet megteremteni. Az ágazatot, jellegénél fogva, időt és magas finanszírozást igénylő munkafolyamatok jellemzik. Légli Ottó szerint ahhoz, hogy a termelő például optimális érleltségi állapotban tudja értékesíteni borait, vagy az új szőlőültetvények termőre forduljanak, időre, ebből adódóan finanszírozási forrásra van szükség. Ennek garantálása speciális hitelkonstrukciókat igényel. A vidékfejlesztési forrással megvalósuló beruházások kivitelezésekor szintén előnyt jelenthetnek a szektor vállalkozásainak a számukra kidolgozott hitelek. A megállapodás eredményeként a reprezentatív szakmai szervezet és egy tőkeerős pénzügyi csoport együttműködése valósulhat meg az egész borászati ágazat érdekében. Míg a 42 ezres tagságú HNT a szőlő- és bortermelőket fogja össze a 22 hazai borvidéken, addig a Takarékok évtizedek óta a vidék, a mezőgazdaság, benne a szőlészek és borászok meghatározó finanszírozói.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója szerint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával kötött megállapodás szervesen illeszkedik a Takarék Csoport idén júniusban elfogadott üzleti stratégiájába. Ennek megfelelően a takarékszövetkezetek érdemben növelni kívánják részesedésüket az agrárhitel piacon, és középtávon az agrárium és az élelmiszeripar egyik vezető piaci szereplőjévé kívánnak válni mind a finanszírozás, mind az ügyfélszám tekintetében. A takarékok szőlész-borász szakma iránti elhivatottságát mutatja az is, hogy idén immár tizennyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Takarékszövetkezeti Borversenyt, amelyre 91 borász összesen 181 bortételt nevezett be. A versenyen 139 érmet osztottak ki, a nagyarany mellett 41 aranyat, 55 ezüstöt és 42 bronzot.