Gazdaság
Cégekre fókuszál a hazai Erste Bank
Megduplázná hitelezési volumenét a pénzintézet, és dobogós helyezésre tör
A jelenlegi hitelezési volumen megduplázására van szükség ahhoz, hogy az Erste Bank Hungary 2020-ra a három vezető bank egyike legyen a vállalati hitelpiacon – mondta Szabados Richárd, az Erste Bank Hungary vállalati üzletágvezetője a távirati irodának. Kiemelte: ennek a célnak az eléréséhez az Erste-csoportban meglévő kedvező kölcsönhatások kihasználására elindult egy kelet-közép-európai kezdeményezés, amelynek az a célja, hogy az összes olyan országban, ahol a bankcsoport jelen van, a vállalati (és különösen a kis- és középvállalati) szegmensben a három legjelentősebb bank között legyen az Erste.
A magyar kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank képviselői június 20-án írták alá az Erste Bank Hungary 15-15 százalékos részesedésének megvásárlásáról szóló szerződést Budapesten; a magyar állam a részesedésért 38,9 milliárd forintot fizetett. Szabados Richárd rámutatott: a megállapodás részeként az Erste azt vállalta, hogy 550 millió eurós hitelprogramot indít a következő három évre. Ennek egyik pilléreként a közszolgálati, köztisztviselői szférában dolgozóknak olyan speciális, kedvezményes banki termékeket kínálnak, amelyek mind a banknak, mind a közszférában dolgozóknak kedvezőek. Ilyenek lehetnek például a folyószámla-vezetés, a folyószámlahitel vagy a jelzáloghitelek. Ez a rész az 550 millió eurós keretből 250 millió eurót tesz ki. A hitelkeret második pillérét az agrárszféra támogatása adja, ezen a téren főleg a kistermelőkre, a mezőgazdasági vállalkozókra és az élelmiszeripari ágazat finanszírozására fókuszál a bank. Ez a hitelrész kétszázmillió euró, ebből a keretből nemcsak kis- és középvállalkozások, hanem mikrovállalkozások, kistermelők is részesülhetnek.
A fennmaradó hitelkeretből energiahatékonysági programot indított az Erste. Ebből gyakorlatilag a közvilágítást, a fűtést megújító, az energiatakarékosságot segítő fejlesztéseket finanszíroz a hitelintézet a cégeknek.