Gazdaság
Cafeteria: változásokra kell készülni
A Szép-kártya várhatóan népszerű marad, továbbra is adható szállás, turisztika és szabadidő céljára

A cafeteriában több lehetőség van, minthogy egyszerű adózási kérdés legyen – mondta Király Ágnes adószakértő tegnap a cafeteria és a Szép-kártya rendszerét érintő változásokról szóló konferencián. A szakértő gyakorlati példákon át szemléltette a béren kívüli juttatási rendszer optimalizálását, ismertette, hogy jövőre a rendszer alapjaiban nem változik meg, továbbra is lesznek adómentes és kedvezményes adózású juttatások, illetve „egyes meghatározott juttatások” néven megmaradnak a konkrétan nevesített termékre, szolgáltatásra vonatkozó tételek is.
Az óvodásokat eddig „elfelejtették”, de 2017-től az adómentes körbe kerülnek az óvodai szolgáltatások is – emelte ki Király Ágnes, majd hozzátette: a jogalkotó egyes egészségügyi szolgáltatásokat és a lakhatási támogatást is adómentessé tette. Az önkéntes pénztárak változatlanul működnek, a tagok a szolgáltatásokat változatlanul vehetik igénybe 2017-ben is.
Az önkéntes pénztári juttatásokat magasabb, 49,98 százalékos adóteherrel biztosítják a munkavállalók számára, de a kasszákba adható juttatás a bérhez képest továbbra is kedvezőbb kondíciókkal nyújtható. A korábbiakhoz viszonyítva nem jelentős a munkáltató adóterheinek növekedése, az adószakértő számításai szerint a munkáltató ötezer forint pénztári juttatásnál csak 773 forinttal fizet többet dolgozónként 2017-től.
Az önkéntes pénztárakon keresztül biztosított adomány továbbra is jó lehetőség lesz a munkáltatóknak, az adomány nem számít bele a béren kívüli juttatásokba, így akár differenciált összegben, alkalomszerűen és rendszeresen is nyújtható.
A Szép-kártya várhatóan jövőre is közkedvelt juttatási forma marad, ugyanis a kedvezményes közterhű juttatások között a készpénz mellett szállás és a vendéglátás, valamint a szabadidős tevékenység támogatására továbbra is adható.