Gazdaság
Cafeteria magyar érdekekkel
Szijjártó Péter: az idei a zsarolások éve lesz

Belátható időn belül olyan új szabályozást dolgoz ki a kormány a Szép-kártya ügyében, amely megfelel a magyar érdekeknek. Mindezt az európai bírósági döntés tiszteletben tartásával - idézte a távirati iroda Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnapi nyilatkozatát. A tárcavezető közölte: mindenképpen olyan szabályozásra van szükség, amely megfelel a magyar érdekeknek, ezt a szándékot nem adják fel.
Mint megírtuk, az Európai Unió Bírósága kedden hozta nyilvánosságra, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a Szép-kártya és az Erzsébet étkezési utalványrendszer egyes elemei. Kovács Zoltán kormányszóvivő ezt követően elmondta, hogy a kormány tudomásul veszi a döntést, de fenntartja az Erzsébet-programot. A kibocsátók pedig jelezték, hogy az utalványok kibocsátása, elfogadása és beváltása, illetve a Szép-kártya használata zavartalanul folyik tovább. A keresetet az Európai Bizottság indította Magyarországgal szemben. A bíróság döntésében megállapította: a rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól.
Szijjártó Péter egy konferencián tegnap kiemelte, hogy a magyar külpolitikának az ország külgazdasági érdekeit kell szolgálnia. A feladat vállalati szinten is érvényesíteni a külgazdasági érdeket, minden nagykövet azt az utasítást kapta, hogy el kell járnia minden magyar vállalati siker érdekében – hangsúlyozta a a miniszter.
A tárcavezető emlékeztetett: számtalan új kihívással kellett szembesülni 2015-ben, így például az olajár változása pozitív és negatív hatást is gyakorolt a nemzetgazdaságokra, az amerikai dollár erősödésének pedig jelentős szerepe volt a nemzetközi kereskedelemben. Szijjártó Péter szerint fel kell készülni arra, hogy az idei esztendő a zsarolások időszaka lesz.
A külgazdaság szempontjából az elmúlt év rekordot hozott: a 90,7 milliárd eurós magyar export 7,4 százalékos növekedést jelentett.