Gazdaság
Budapest-Tirana járatot fog üzemeltetni a Wizz Air
A szerződéskötés előkészítése folyamatban van

Sokol Dervishaj fontosnak nevezte a megállapodást, hangsúlyozta, hogy a közvetlen járat összekötő híd lesz Magyarország és Albánia között, amely katalizátorként is szolgál a két ország közötti együttműködés további fejlesztésében a közös gazdasági érdekek mentén.
Seszták kiemelte, hogy Albániában jelentős fejlesztések kezdődtek, és várják a magyar gazdasági szakemberek, a magyar állam részvételét. A nyugat-balkáni célállomásokra szóló légi közlekedés koncessziós pályázatra egy légi fuvarozó, a Wizz Air adta be jelentkezését, így a Budapest-Tirana légi járat üzemeltetését is elnyeri. A koncessziós szerződéskötés előkészítése folyamatban van, a járat indulása a szerződéskötéstől számított 180 napon belül lehetséges, a szolgáltatótól azt várják, hogy az igényeket szem előtt tartó gyakorisággal közeledtesse a járatot - mondta el.
Sokol hangsúlyozta, hogy a két ország között kitűnőek a politikai kapcsolatok, és ezt szeretnék a gazdaságra is kiterjeszteni. Budapesten a légi közeledés mellett érintették a vasúti, a közúti lehetőségeket, tárgyaltak energetikai kérdésekről, a mezőgazdaságról és a turizmus fejlesztéséről is.