Gazdaság
Brüsszelben új uniós forrásokról tárgyalt Szijjártó
Uniós pénzre is számít Magyarország a Déli Áramlat utódjának számító gázvezeték építésére
"Valóban új forrásokról van szó" – mondta a megbeszélések után a külgazdasági és külügyminiszter. A brüsszeli tervek magyar támogatásának az a feltétele, hogy azok finanszírozása ne a már korábban allokált források terhére történjék, vagyis "sem a kohéziós alapok, sem a mezőgazdasági támogatások nem sérülhetnek".
Magyarország támogatja az Európai Bizottság beruházásösztönzési erőfeszítéseit, és egyetért azzal, hogy az európai versenyképesség visszaszerzéséhez fontos az olyan új, stratégiai jelentőségű beruházások támogatása, amelyek munkahelyteremtéssel járnak.
A miniszter - mint arról beszámolt - szintén felhívta Katainen figyelmét arra, hogy Magyarország olyan közép-európai ország, amelynek EU-tag és nem EU-tag szomszédai is vannak, és olyan térségben található, ahol az energiabiztonság az egyik legégetőbb kérdés.
Uniós pénzek a Déli Áramlat felváltó projektre
Abban az esetben, ha sikerül megállapodni az Oroszország által korábban a Déli Áramlatba szánt, de végül a jelek szerint Törökországba szállítandó gáz Közép-Európába történő eljuttatásáról, akkor "időtől függetlenül, a döntés nyomán bejelentkezhetünk erre a támogatási formára is" – mondta a tárcavezető.
Ezzel kapcsolatban a magyar miniszter elmondta: a Magyarország által jelenleg preferált, Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül Magyarországra vezető lehetséges beruházás - 740 kilométernyi vezetéképítés, illetve felújítás - mintegy 1,5-1,7 milliárd euró körüli költséggel járna.
Jyrki Katainen tájékoztatta Szijjártó Pétert arról, hogy csak olyan projektet támogatnak, amely nem tisztán állami beruházás, tehát a magánszférának is részt kell benne venni. A támogatás az átlagosnál kockázatosabb beruházások hitelezésének formáját ölti majd. Az uniós beruházás-ösztönzési terv teljes jogszabályi háttere június 15-ig készül el, és a projekttámogatások a remények szerint szeptembertől indulhatnak.
Hogy Magyarország hozzájárul-e majd ehhez az uniós beruházásösztönző alaphoz, egyelőre nem dőlt el. Szijjártó felhívta a figyelmet arra, hogy ma még nem tudni, a hozzájárulás ad-e lehetőséget a döntéshozatalban való részvételre.
Jyrki Katainen április 17-én Budapestre látogat, ahol befektetési konferenciát szerveznek a magyar, illetve közép-európai szempontból fontos projektek áttekintésére.