Gazdaság
Bővül az egri sebességváltógyár
Több mint 7800 milliárdnyi termelési értéket állított elő tavaly az ágazat
Bővíti egri gyárát a ZF Hungária Kft.: a német tulajdonban lévő cég fejlesztése eredményeképpen a személygépjárművekbe gyártott nyolcsebességes, automata sebességváltók előállításával színesedik a termékportfólió – jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházással minimum 770 új munkahely jön létre. Hangsúlyozta: a százéves hagyománnyal rendelkező és a világpiacon vezető szerepet játszó autóipari cég 31 milliárd forintos beruházást hajt végre Egerben, a fejlesztéshez – annak nagyságára és a teremtett munkahelyek számára tekintettel – a magyar kormány 6,7 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy tavaly rekordot döntött a magyarországi autóipar, 7874 milliárd forint termelési értéket állított elő.„A világgazdaságban fordulat zajlik, az egyes országok versenyképessége, gazdasági sikere azon múlik, hogy a digitalizációban, a kutatás-fejlesztésben és a csúcstechnológiák alkalmazásában élenjáró vállalatok őket választják-e beruházási helyszínül vagy sem. Azok az országok, amelyek a csúcstechnológiát alkalmazó cégeket meg tudják győzni, hogy náluk ruházzanak be, erősek lesznek a jövőben, amelyek meg nem tudnak élni ezzel, azok az új világgazdasági rend vesztesei lesznek” – húzta alá.
A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett: a ZF Hungária most 900-1000 dolgozót foglalkoztat, és amióta Egerben működik, csaknem másfél millió sebességváltót gyártott. Az új projekt révén új csúcstechnológiát hoz a ZF Magyarországra, amely kedvező lesz a beszállító kis- és közepes cégeknek is. Jelezte: a beruházás nyomán évi kétszázmilliárd forinttal nőhet a magyar export.