Gazdaság
Benyújtotta lemondását Baji Csaba
Baji Csaba csaknem öt évet töltött ebben a pozícióban, ezzel az MVM Csoport eddigi legtovább hivatalban lévő első számú vezetője. A közlemény szerint Baji Csaba szakmai irányítása alatt az MVM Csoport az energetikai üzletág megkerülhetetlen szereplőjévé, Magyarország egyik legjelentősebb energetikai társaságcsoportjává vált.
Az MVM Csoport árbevétele 2010 és 2014 között 550 milliárd forintról 1200 milliárd forintra nőtt, eközben több mint 620 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. Az MVM Magyarország legnagyobb nemzeti tulajdonú társaságcsoportja.
A villamos művek korábban azt közölte, az MVM Zrt. vezető tisztségviselőit (vezérigazgatóját) érintő kérdésekben a hatályos jogszabályok és az MVM Zrt. alapszabálya értelmében az MVM Zrt. közgyűlése mint legfőbb szerv dönthet.
Az MVM Zrt. következő közgyűlését 2015. június 29-re hívták össze.