Gazdaság

Befejeződött a rezsicsökkentés programja

Milliárdok maradtak a zsebekben. A vízért, a hulladék elszállításáért, a kéményseprő-szolgáltatásért, a PB-gázért 2013 óta fizetünk kevesebbet

Befejeződött a kormány lakossági rezsicsökkentési programja, az idén több százmilliárd forint maradt a családok zsebében. Ugyanakkor még nem látni, hogy milyen hatással lesz a kőolaj világpiaci árának zuhanása a hazai fogyasztói árakra. A kormány korábbi bejelentései szerint már foglalkozik a vállalati rezsicsökkentés lehetőségével is. 

Az idén három közszolgáltatási területen folytatódott a 2013-ban elkezdett rezsicsökkentési program: a villamos áramért, a földgázért és a távhőszolgáltatásért fizet még kevesebbet a lakosság. A tavaly általánosan húsz százalékkal mérsékelt árakat az idén először április 1-jén faragták tovább, azóta kell a földgázért hat és fél százalékkal kevesebbet fizetni. Szeptembertől a villamos energia ára további 5,7, a távhőé pedig 3,3 százalékkal olcsóbb. A mérséklések a fogyasztásra vonatkoznak, az alapdíjakat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) rendeletben határozza meg.

A díjszabásra vonatkozó 2014-es törvény rendelkezik arról is, hogy a víz- és szemétszállítási díjak korábbi, tízszázalékos csökkentése kiterjedjen a szociális intézményekben és az önkormányzati vagy szolgálati bérlakásban élőkre is.

A lakossági fogyasztók a MEKH számításai szerint több mint 334 milliárd forintot takarítottak meg 2013. január 1-je óta. A legnagyobb változást a villanyszámlákon tapasztalhatták a fogyasztók: összesen százhatvanmilliárd forinttal fizettek kevesebbet. A földgáz esetében 139 milliárd forint volt az összes megtakarítás, míg a távhőn harmincötmilliárd forintot spóroltak a fogyasztók.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Magyar Hírlap megkeresésére válaszolva kifejtette, hogy a vízért, a hulladék elszállításáért, a kéményseprő-szolgáltatásért, a háztartási szennyvíz nem közművel való összegyűjtéséért, valamint a PB-gázért 2013 nyara óta számláznak tíz százalékkal kevesebbet a vállalatok.

Fontos, hogy az idei mérséklések a hatályba lépést megelőző árakat veszik alapul, ezért a földgáz árának 2013-as, húszszázalékos és a 2014-es, 6,5 százalékos csökkentése összesen 25,19 százalékos kedvezményt jelent.
10o
A kormány lakossági rezsicsökkentési programja az idei lépésekkel lezárult, azonban az illetékesek több alkalommal jelezték: a jövőben a hazai cégek versenyképességének növelése érdekében vizsgálják a vállalati rezsicsökkentés lehetséges módjait. Bár egyelőre a kormány nem jelezte, hogy jövőre folytatná a lakossági rezsicsökkentést, szakértők szerint a nyersolaj világpiaci árának drasztikus esése automatikusan hat majd az állami földgázbeszerzések árára is. Amennyiben a lakossági árakon ez megmutatkozik, a piaci folyamatok sajátossága miatt akár fél évbe is telhet.


Távhőversenyt kialakító fejlesztés indul

Olcsóbbá válhat a fővárosban a távfűtés a 2017-es fűtési szezon kezdetétől, ugyanis akkorra készül el a dél-budai és dél-pesti távhőrendszerek összekapcsolása. Ezzel megszűnik a helyi erőművek monopolhelyzete, hiszen versenyt alakít ki az, hogy az egyes régiókat távolabbról is el lehet látni hővel. Az erről, és a Csepel II. Erőmű korszerűsítéséről és kapacitábővítéséről szóló, 18 milliárd forintot meghaladó értékű fejlesztési megállapodás nemrégiben született meg a Főtáv Zrt. és az Alpiq Csepeli Vállalatcsoport képviselőinek aláírásával. A háromszázezer lakót közvetlenül érintő beruházás költségeiből 17,5 milliárd forintot a Főtáv finanszíroz, s a pénz ötven százaléka uniós forrás – tájékoztatott Fekete Csaba, a cég vezérigazgatója. Az Alpiq hozzájárulása hárommilliárd forint, s ezenfelül 2019-ig további 4,3 milliárd forintot fordít a cég a projekthez részben kapcsolódó környezetvédelmi fejlesztésekre is.