Gazdaság
Bankok kérik a hitelprogram idei bővítését
Kedvező lenne, ha a saját forrás is előkerülne
Nagy érdeklődés övezi a bankok részéről a jegybanki hitelprogramot. Olyannyira, hogy szakmai érdekképviseletük, a Magyar Bankszövetség jelezte: a hitelprogram idei évre szóló, forintban nyújtható keretének felemelését tegye lehetővé az MNB. Hidvéghi Balázs, a jegybank szóvivője ezzel kapcsolatosan tegnapi tájékoztatóján elmondta: 2016 végével kifut a program, amely trendfordulót hozott a magyar vállalatok hitelezésében. Tudniillik eddig 2126 milliárd forint hitelt vett fel mintegy 31 ezer vállalkozás. Első körben a hitelkiváltás volt a fókuszban, jelenleg azonban a beruházásokhoz felvehető hitelekre esik a hangsúly. Ugyanakkor az MNB a későbbiekben azt szeretné, ha a bankszektor szereplői saját forrásból növelnék hitelezésüket.
Hidvéghi Balázs elmondta azt is: az MNB értéktárprogramja a jegybank társadalmi felelősségvállalási programja keretében indult, hozzátéve, az értéktárprogram keretében eddig megvett, a magyar nemzeti értékeket gyarapító műkincseket országszerte csaknem negyedmillió látogató nézte meg eddig.
A jegybank 2018-ig harmincmilliárd forintot különített el az értéktárprogramban tervezett műkincsvásárlásokra. A szóvivő közölte: a jegybank vezetése, szakemberei a parlamentben készek beszámolni az MNB értéktárprogramjáról például az Országgyűlés kulturális bizottságában. Végezetül Hidvéghi Balázs kiemelte: a nyugat-európai jegybankokra, a társintézményekre is jellemző, hogy műkincseket vásárolnak, ezzel is gyarapítják az adott ország nemzeti vagyonát, például ez az angol, a francia és a német központi bank tevékenységében is bevett gyakorlat.