Gazdaság

BUX: Az OTP és a Mol részvényei húzták feljebb a számokat

Budapesti Értéktőzsde

Növekvő forgalom mellett emelkedett a múlt héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, és pénteken új történelmi csúcson, 36 678,22 ponton fejezte be a kereskedést, 927,57 ponttal, 2,59 százalékkal magasabban az előző heti záró értékénél.

A részvénypiac forgalma 47,54 milliárd forint volt az előző heti 31,56 milliárd forint után, a vezető részvények viszont vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt.-nek a távirati irodához eljuttatott tőzsdei elemzése szerint a magyar börzének a múlt héten sikerült felülteljesítenie az európai részvénypiacokat, új történelmi csúcsra emelkedett a BÉT részvényindexe, ami elsősorban az OTP és a Mol kiemelkedően jó teljesítményének köszönhető. Szerdán piaczárás után a Magyar Telekom is közzétette második negyedéves számait, pénteken hajnalban pedig a Mol hozta nyilvánosságra vállalati jelentését. A kommentár szerint a távközlési cég eredményei az elemzőknek nem okoztak különösebb meglepetést, a bevételek meghaladták ugyan az előzetes várakozásokat, de a profitabilitás továbbra is nyomás alatt van. A Bloomberg előrejelzése alapján az osztalék öt forintos emelése várható az idei évre, tehát jövő tavasszal huszonöt forint helyett harmincforintos osztalékot fizethet a vállalat. A jelentés nem váltott ki érdemi árfolyamhatást, továbbra is a 460–470 forintos, szűkebb sávban mozog a Magyar Telekom jegyzése. A hét vesztese a Richter lett, papírjainak árfolyama 1,35 százalékkal esett, a kereskedést 6570 forinton zárta pénteken, heti forgalma 9,73 milliárd forintot ért el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,87 százalékkal emelkedett.