Gazdaság

Az unió jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt támogatást

Több orosz turistára számítanak a Debrecen-Moszkva repülőjárat hatására

Az Európai Bizottság jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt 3,8 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forint) állami támogatást, miután úgy találta, hogy a repülőtér infrastrukturális fejlesztésére szánt hozzájárulás megfelel az uniós állami támogatásokat célzó szabályozásnak - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.

A közlemény szerint mivel a projekt hozzájárul a régió fejlődéséhez és javítja a régió összeköttetését anélkül, hogy jogtalanul torzítaná az egységes piacot, a bizottság úgy döntött, hogy a fejlesztési projekt összhangban van az uniós állami támogatási szabályokkal, valamint azzal a 2014-es repülési iránymutatással, amely a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szól.

wizzair debrecen nem lead
A WizzAir légitársaság Debrecen-Moszkva járata, egy Airbus A320 típusú repülőgép személyzete, valamint Herdon István, a Debrecen Airportot működtető Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója (b2), Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója (b3) és Széles Diána alpolgármester (j2) MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Több orosz turistára számítanak Debrecenben a Debrecen-Moszkva repülőjárat hatására

Debrecenben az orosz turisták számának jelentős emelkedésére számítanak a Wizz Air légitársaság Debrecen-Moszkva közötti járatának hatására - mondta Széles Diána (Fidesz-KDNP) alpolgármester az első gép ünnepélyes fogadásán, hétfőn a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren.

Az alpolgármester utalt arra, hogy az idén március 26-án indult Debrecenből izraeli járat, részben ennek hatására nőtt 13,3 százalékkal a beutazó turisták által itt eltöltött vendégéjszakák száma a városban. Ugyanezt várjuk el a Debrecen-Moszkva járat beindulásától is - tette hozzá Széles Diána. 

A Moszkvából Debrecenbe tartó repülőgép első utasát, a Nyizsnyij Novogorod-i Valerij Szurzsenkót a vnukovói reptér és a moszkvai magyar nagykövetség is ajándékokkal lepte meg. 

Vaszilij Alekszandrov, a vnukovói reptér vezérigazgatója a moszkvai avatóünnepségen méltatta a két ország közötti fejlődő kulturális és gazdasági kapcsolatokat. Rámutatott, hogy Debrecen iránt, egyebek között a régió termálfürdői miatt is, nagy az érdeklődés Oroszországban. 

Kifejezte reményét, hogy a járat kihasználtsága magas lesz, Vnukovo és a WizzAir együttműködése pedig továbbra is mindkét fél számára előnyös lesz.

Balla János, Magyarország moszkvai nagykövete elmondta, hogy idén 50 ezer orosz állampolgár váltotta ki a magyar turistavízumot, a WizzAir Moszkva és Budapest között közlekedő járatai telítettek, ami személetes mutatója a megnövekedett oroszországi érdeklődésnek. Rámutatott, hogy Magyarország a kedvező árai mellett a stabilitás és a biztonság miatt is vonzó az orosz turisták számára.