Gazdaság
„Az infokommunikáció elengedhetetlen a gazdaság átalakításában”
Átadták az Invitech InnoMax díjakat
Solymár Károly Balázs, aki a zsűri tagja is volt, a díjátadón hangsúlyozta: azok innovációk a legfontosabbak, amelyek átalakítják az életet és az iparágakat, ezért a magyar kormányzat kiemelt feladatának tartja a digitális gazdaságfejlesztés, például a startupok, a kis- és közepes vállalkozások (kkv) és a felhő alapú alkalmazások támogatását.
David Blunck, az Invitel-csoport vezérigazgatója elmondta, hogy a díjjal ráirányítják a vállalatok figyelmét arra, hogy a sikeres üzletvitel mellett a társadalmi célokra is oda kell figyelni.
Az Invitel-csoporthoz tartozó Invitech Solutions által tavaly októberben országosan meghirdetett díjra közösségi érdekeket szolgáló innovatív, technológiai megoldásokkal lehetett nevezni.
A díjra 160-an pályáztak, a szakmai zsűri által kiválasztott nyerteseket az Invitech Solutions a szakmai támogatáson felül pályázatonként 500 ezer és 2 millió forint közötti összeggel jutalmazta. Idén hetedik alkalommal három kategóriában, 7 díjat adtak át.
A business kategória díját a Grape Solutions Zrt. kapta a HealthBot nevű, az orvos-beteg kommunikációt segítő, mesterséges intelligenciájú chat-alkalmazásért.
A Magyar Adományozói Fórum szakmai támogatásával szervezett nonprofit kategóriának öt díjazottja volt: az Ágacska Alapítvány, a Bókay Gyermekklinikáért Alapítvány, a Digitális Tudás Akadémia Közhasznú Egyesület, a Heti Betevő Egyesület és az Informatika a Látássérültekért Alapítvány.
Az innoapps kategóriába harminc év alatti fiatalok pályázhattak. A díjat Ali Arszen nyerte a fiatalkorúakra leselkedő veszélyekre figyelmeztető alkalmazás fejlesztésével.