Gazdaság
Az idén is rekordot dönthet a turizmus Magyarországon
Egymilliárd látogató és lehetőség
Immár ötödik esztendeje minden évben újabb rekordot döntött a turisztikai ágazat, és az eddigi adatok alapján ez az idén sem lesz másképp – mondta Ruszinkó Ádám.
A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy a turizmus „törékeny műfaj”, néhány rossz hír is sokat árthat egy ország turizmusának. Ezért hangsúlyozzák minden lehetséges fórumon a migránshelyzetről szólva, hogy Magyarország teljesen biztonságos, barátságos úti cél, ahol a turisták jó eséllyel egyáltalán nem is találkoznak ezzel a jelenséggel – tudósított az MTI. Ruszinkó kitért arra, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezete (WTO) minden évben mottót ad a világnapnak, az idei az „Egymilliárd turista, egymilliárd lehetőség”, a nemzetközi utazások száma évek óta meghaladja az egymilliárdot. A WTO adatai szerint a világ GDP-jének tíz százaléka és minden tizenegyedik munkahely a turizmusnak köszönhető, így van ez Magyarországon is.
Faragó Péter, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az MT Zrt. kezdeményezésére hagyománnyá vált Magyarországon is a turizmus világnapjának megünneplése. Hozzátette: az ENSZ Turisztikai Világszervezetének adatai szerint Magyarországon a világátlag több mint négyszeresével, 17,5 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma 2015 első felében.
Az MT Zrt. kezdeményezésére a turizmus állami irányító szervezetei és a legfontosabb szakmai szövetségek közös nyilatkozatot írtak alá a világnap alkalmából. A nyilatkozatban az NGM, az MT Zrt., a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Magyar Beutaztatók Szövetsége, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége és a Magyar Fürdőszövetség vállalta, a jövőben is együttműködnek azért, hogy a magyar turizmus nemzetközi pozíciói is tovább javuljanak.