Gazdaság

Az értéktőzsde a kkv-k tőkepiaci részvételében érdekelt

Nagy Márton: Az ELITE program segít a tőkepiaci forrásbevonásban

A Budapesti Értéktőzsdének (BÉT) is érdeke, hogy minél több kis- és középvállalkozás finanszírozza magát a tőkepiacról, jelenjen meg az értéktőzsdén; a BÉT ennek érdekében nemzetközi vállalatfinanszírozási képzést indít a londoni tőzsde csoport (LSEG) vállalkozásfejlesztési programjával, az ELITE-tel együttműködve - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a BÉT elnöke szerdán Budapesten az értéktőzsde konferenciáján.

 A 2017-ben induló ELITE- program a hazai gazdasági szempontok és szabályozás figyelembe vételével nemzetközi színvonalú képzést nyújt a magyar kis- és közepes cégeknek a tőkepiaci forrásbevonás lehetőségeinek megismerésére.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója elmondta: a kétéves képzés 20 ezer euróba (6,2 millió forint) kerül, ehhez próbálnak állami támogatást szerezni. Hangsúlyozta: az ELITE oktatási programját nemzetközileg elismert üzleti iskolák és iparági szereplők (például befektetési szolgáltatók, könyvvizsgálók) közreműködésével alakították ki.  "Tudásbázisát" az ELITE hálózata az adja, míg a Magyarországra jellemző, országspecifikus ismereteket - így például az adózási és jogi ismereteket - a BÉT állítja össze. Az ELITE és BÉT közösen választja ki  felvételre az ambiciózus és növekvő hazai vállalatokat a jelentkezők közül. Évente 20 vállalat kapcsolódhat be az ELITE és a BÉT közös oktatási programjába.

Luca Peyrano, az ELITE vezérigazgatója elmondta: A BÉT és az ELITE megállapodása arról tanúskodik, hogy a Budapesti Értékdőzsde elkötelezett a tőkepiaci kínálatának bővítése mellett. A magyar vállalkozások növekedési lehetőségeinek bővítésével az ELITE Magyarország gazdasági jólétéhez is hozzájárul majd. 

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a konferencián megismételte, hogy a mostani uniós költségvetési ciklusban az EU-s források 60 százalékát iparfejlesztésre kívánja felhasználni a kormány. Ismertetése szerint a kkv-k foglalkoztatják a dolgozók mintegy 70-75 százalékát, és az országban megtermelt hozzáadott érték 55-56 százalékát is ezek a cégek állítják elő. A kormány az uniós források széleskörű felhasználásával a hazai cégek, köztük a kkv-k versenyképességét is javítani, erősíteni akarja. Az államtitkár elmondása szerint az értéktőzsde fejlődését és a kkv-k forráshoz jutását is segíti majd az a 20 milliárd forintos kezdő tőkével létrejövő Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, amelynek felállításáról a napokban döntött a kormány. A tőzsdefejlesztési alap hatékony formája lehet a magyar kis- és középvállalatok (kkv)  tőkeellátásának, feltőkésítésének, és jövő tavaszig új tőkealapok is létrejönnek majd. 

A nemzetgazdasági tárca továbbra is úgy számol, hogy 2016-ban 2,5 százalék körül bővül a hazai gazdaság - reagált arra, hogy a KSH előző nap közölte, a harmadik negyedév előzetes adatai szerint az első háromnegyedévben 2,0 százalékos volt a növekedés.