Gazdaság

Az autósok is jól járhatnának

VArga Mihály: a pénzt mindenkinek vissza kell adni

Elképzelhető, hogy a lakáshitelek forintosítása után jönne az autóhiteleké is. Az viszont valószínűnek látszik, hogy minderre csak jövőre kerülhetne sor.

varga
Varga Mihály  (Fotó: Kövesdi Andrea)

Mindenkinek vissza kell kapni azt a pénzt, amit a bankok tisztességtelen módon elvettek tőle – mondta az M1 A Lényeg című műsorában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Közölte: „Szívünk szerint mi egyszerre végeznénk el az elszámolást és a devizahitelek forintosítását, de fizikailag és technikailag ez majdhogynem lehetetlen.” Hozzátette: ha lezárulnak a perek, akkor el lehet végezni a pontos elszámolást, a kormány pedig ezt követően léphet, és hajthatja végre a forintosítást.

Varga Mihály szerint elképzelhető, hogy a forintosításról szóló jogszabályt már ebben az évben elfogadják, ám a „technikai kivitelezés” valószínűleg a következő évben történik majd. A miniszter úgy vélte: a kormány a jövőben azt is vizsgálhatja, hogy az autóhitelek hogyan érintették a társadalmat, és nem tartja kizártnak, hogy a jövőben a forintosítás ezekre a hitelekre is kiterjedjen.

A tárcavezető a gazdasági növekedésről is beszélt a műsorban. Mint mondta, arra számítanak, hogy a három százalék körüli növekedési ütem megmarad az év végéig. Szerinte az uniós források ütemezése, valamint az ukrán háborús válság árnyalhatják a végső képet, de ezzel együtt is 3–3,3 százalék közötti növekedést várnak. Kiemelte: Magyarország kormánya azt szeretné, hogy az Európai Unió is magára találjon, hiszen az export­piacunk nagy része az unión belül van. „Nekünk most az volt a feladatunk, hogy csökkentsük az államháztartás hiányát, és megállítsuk az adósság növekedését. Eközben a
hiány is három százalék alatt maradt, ráadásul a foglalkoztatási adatok is nagyon jók” – hangsúlyozta. Varga Mihály közölte: a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai célja közös, az összhang nyomán indulhatott el a növekedési hitelprogram is, amelynek „sokat köszönhetünk”.