Gazdaság

Az átgondolt gazdaságpolitikának köszönhető a Standard and Poor’s pozitív döntése

Hazánk teljesítménye tavaly háromszor gyorsabban növekedett az unió valamenyi tagországának átlagához képest

A magyar gazdaság európai viszonylatban is példamutatóan teljesít, ezt igazolja vissza a múlt heti felminősítés is – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára a Versenyképességi Tanács tegnapi ülésén Brüsszelben.

A magyar delegáció vezetője, György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára elmondta, nem ért egyet azzal, hogy Brüsszelből akarják eldönteni, hazánk 2021 után mire fordítsa azokat a forrásokat, amelyeket az ország építésében és a magyar kis- és középvállalkozások fejlesztésében hasznosít 2014–2020 között. „A magyar kormány a magyarok érdekében épp az ellenkezőjét vitte véghez az elmúlt időszakban annak, amit a brüsszeli bürokraták javasoltak. Többek között munkát adott segélyek helyett, megadóztatta a multinacionális vállalatokat, a bevándorlók helyett a gyermeket nevelő családokat támogatta. Az elmúlt évek eredményei alapján ez volt kifizetődő stratégia, emiatt is minősítette fel Magyarországot a Standard and Poor’s, hiszen jóval az unió átlaga fölött bővül a magyar gazdaság.

Az elmúlt hat évben két és félszer, tavaly háromszor gyorsabban növekedett az unió más tagországaihoz képest, nyolcszázezerrel több magyar dolgozik ma, mint 2010-ben, folyamatosan csökkentek és tovább csökkennek a kisvállalkozói adók” – fejtette ki az államtitkár az uniós versenyképességi állapotfelmérés kapcsán.

György László ugyancsak Brüsszelben beszélt arról is, hogy a magyar kormány a környezettudatosság erősítésére törekszik, ezért Magyarország 2030-ra a villamos energia kilencven százalékát tiszta, szén-dioxid-mentes erőművekben kívánja előállítani.

A miniszterek vitát folytattak a mesterséges intelligencia ipari versenyképességre gyakorolt hatásairól is. A mesterséges intelligencia alkalmazása kapcsán arról egyeztettünk az Európai Bizottság tagjaival, miként tudjuk úgy a gazdaságaink szolgálatába állítani a mesterséges intelligenciát, hogy az a munkahelyek stabilitásához vezessen – fogalmazott.