Gazdaság
Az államháztartás áprilisi hiánya 209,4 milliárd forint
Az első négyhavi egyenleg alakulásában elsősorban az uniós kifizetések voltak meghatározóak
Az első négyhavi egyenleg alakulásában elsősorban az uniós kifizetések voltak meghatározóak. Az idei uniós kifizetések elérték a 857,2 milliárd forintot, a tavaly első négy havi 318,3 milliárd forinttal szemben. Ezzel ellentétben mindössze 63,9 milliárd forintot utalt át eddig Brüsszel a nemzeti költségvetésbe - tette hozzá közleményében az NGM.
Idén január-áprilisban az általános forgalmi adóból 136,4 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból 82,3 milliárd forinttal több bevétel keletkezett, a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékok pedig 91,0 milliárd forinttal haladták meg az előző év azonos időszakának teljesülését.
Az áprilisi egyenlegre hatott, hogy folytatódtak azon fejlesztések, melyekre forrást a hazai költségvetés biztosít, így például a Modern városok program, az Egészséges Budapest program, a kiemelt közúti projektek, valamint az Erzsébet-táborok modernizálása - olvasható az NGM közleményében.
A költségvetés mozgástere lehetővé tette, hogy tavasszal minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapjon a kormánytól - emlékeztetett az NGM. Márciusban téli rezsicsökkentésről is döntött a kabinet, így minden háztartást 12 ezer forintos rezsiszámla-jóváírás illet meg - tették hozzá.
A közlemény leszögezi, hogy a kormány változatlanul 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycéllal és 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol.
Az NGM kitért arra is, hogy már 4,43 millió embernek van munkája, a béremelés dinamikus, ami érdemben hozzájárul a fogyasztás bővüléséhez, illetve a családok élethelyzetének javulásához. A kormány költségvetési politikájának fókuszában továbbra is a gazdasági bővülés elősegítése és a magyar családok támogatása áll - olvasható a közleményben.