Gazdaság

Az állam nem költekezett túl

A jó gazdasági teljesítmény döntő tényező volt

Elemzők szerint is bőven alatta marad a tavalyi államháztatási hiány a tervezettnek.

A tervezettnél kisebb államháztartási hiány mögött mindenekelőtt a jó gazdasági teljesítmény áll - mondta tegnap Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az M1 Ma reggel című műsorában. Kiemelte, a kedvező folyamatok elérését segítette a sokat vitatott online pénztárgépek bekötése, az autóipar kiváló teljesítménye, a mezőgazdaság rekordtermése, mindezek „a bevételi oldalról hozták a szükséges számokat”. Hozzátette: az állam sem költekezett túl, a KT ezt a teljesítményt már a nyáron jelezte, és ősszel meg is erősítette. Kovács szerint 2015-re óvatos, konzervatív becslés a 2014-esnél egy százalékkal kisebb GDP-növekedés, s a kiadások erős kordában tartására van szükség. Elemzők szerint „bőven alulteljesült” a 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycél, mivel az év egészét tekintve a módosított 1151,5 milliárd forintos előirányzat helyett mindössze 825,7 milliárd forintot tett ki a deficit. Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője a távirati irodával azt közölte, hogy a több mint 110 milliárd forintos decemberi deficittel együtt is jól zárta 2014-et a magyar államháztartás. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint sem volt meglepő a kedvező adat, mert az előző hónapokban is látszott, hogy jól teljesültek a társaságiadó-, az szja-, az áfa- és a járulékbevételek.

Mint megírtuk, az államháztartás központi alrendszerének 2014-es hiánya 825,7 milliárd forint, 325,8 milliárd forinttal alacsonyabb a módosított előirányzatnál, annak 72 százaléka.