Gazdaság

Az OTP Bank Nyrt. nyerte a Deloitte Zöld Béka Díjat

A díj a vállalatok környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalását, valamint az e területen elért eredményeiket tükröző beszámolókat ismeri el

Az OTP Bank Nyrt. nyerte a legjobb fenntarthatósági jelentésért járó Deloitte Zöld Béka Díjat, amelyet tavaly 18. alkalommal hirdetett meg az üzletviteli és vezetési tanácsadó cég.

A Deloitte Magyarország MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint az OTP Bank Nyrt. ezzel bejutott a közép-európai döntőbe, ahol nemzetközi zsűri választja ki Közép-Európa legjobb jelentését.

Ugyancsak elismerésben részesült és továbbjutott a Borsodchem Zrt. a legjobb első jelentésért.

A Deloitte Magyarország a 2000-ben alapított Zöld Béka Díjjal a vállalatok környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalását, valamint az e területen elért eredményeiket tükröző beszámolókat ismeri el. A résztvevők az előző egy vagy két pénzügyi évet lefedő társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos, fenntarthatósági, illetve integrált jelentésekkel pályázhattak. A díjat független zsűri ítélte oda, az országos szinten díjazott jelentések automatikusan részt vesznek a regionális versenyen is. 

 A közlemény idézi Lukács Ákost, a Deloitte fenntarthatósági és klímaváltozási üzletágának vezetőjét, aki ismertette, hogy a zsűri szerint az OTP Bank Nyrt. idei jelentésében a vállalat komplex tevékenysége átláthatóan és ésszerűen volt bemutatva. A fókusz a vállalatcsoport hazai működésén volt, ugyanakkor pozitívumként jelenik meg, hogy az olvasó áttekintő képet kaphat a bank régiós működéséről és szerepvállalásáról is. A BorsodChem Zrt. első jelentése pedig azért kapott különdíjat, mert jól strukturált, áttekinthető, ágazat-specifikus, minden lényeges információt könnyen elérhető és megérthető módon tartalmaz - fűzte hozzá. 

Kitértek arra is, hogy idén a nyertes pályázók mellett olyan, a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a jelentéstétel mellett elkötelezett vállalatok mérették meg magukat, mint a Mol Csoport, a Heineken Hungária Zrt., a Zwack Unicum Nyrt. vagy az Alteo Csoport. A nemzetközi trendeknek megfelelően a jelentések túlnyomó részében megjelenik és erősödik a fenntartható fejlődési célok szerepe, illetve ezek üzleti, társadalmi és környezeti kapcsolódási pontjainak bemutatása - áll a közleményben.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom