Gazdaság
Az MVM 200 milliárd forintos hitel-megállapodást írt alá
A hitel ötéves futamidejű
Zsuga János, az MVM Zrt. vezérigazgatója pénteken, a megállapodás aláírásakor elmondta, hogy a hitelkeretet általános vállalatfinanszírozásra, illetve az MVM-csoport forint klubhitel szerződésének refinanszírozására használják. A hitel ötéves futamidejű, a lejárat végén egy összegben kell törleszteni.
Huszár András gazdasági vezérigazgató-helyettes az MTI kérdésére a kondíciókról azt mondta, nagyon kedvezőek a hitelfeltételek, az induló kamatfelár 40 bázispont. Ebben az iparágban valószínűleg német vagy amerikai nagyvállalatok is boldogok lennének ilyen kamatfelárral - tette hozzá.
A vezérigazgató kiemelte, hogy a vállalatcsoport legnagyobb finanszírozási forrása újul meg, a piacon elérhető legjobb kondíciók alapján. Szólt arról is, hogy a vállalat szeretne továbbra is piacvezető maradni mind a fosszilis, mind a megújulóenergia-piacon. A stratégiai célok megvalósításához stabil és kiszámítható forrásokra van szükség, a hitelkeret hosszú lejáratú forrást biztosít ehhez - mondta. Úgy vélekedett, a konzorcium tagjai azzal, hogy részt vesznek a hitelnyújtásban, azt üzenik, hogy a stratégiai célok jók és megvalósíthatóak.
Patai Mihály, a hitelezési ügynök UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy vélekedett, a tranzakció jelentőségét jól mutatja mind a hitelkeret nagysága, mind az együttműködő bankok száma. Az MVM-mel kötött megállapodás az év legnagyobb volumenű forintüzlete, mérföldkő a hazai piacon, egyúttal nagy siker az MVM és a részt vevő bankok számára - hangsúlyozta.
A hitelkeretet az UniCredit Bank Hungary mellett a BNP Paribas Magyarországi Fióktelepe, a CIB Bank Zrt., a Citibank Magyarországi Fióktelepe, a Commerzbank Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe, a K&H Bank Zrt., a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., az MKB Bank Zrt., az OTP Bank Nyrt., a Raiffeisen Bank Zrt. nyújtja.
Az MVM Csoport a negyedik legnagyobb vállalatcsoport Magyarországon, konszolidált árbevétele 2016-ban meghaladta az 1034 milliárd forintot, amelyhez 110,8 milliárd forintos kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) társult. A vállalatcsoport több mint 8500 munkavállalót foglalkoztat, és több mint 15 országban van jelen.