Gazdaság

Az EXIM arra biztatja a cégeket, hogy vegyenek részt nemzetközi tendereken

Az együttműködés különösen fontos a hazai cégek számára

Komoly eséllyel indulnak a magyar cégek a nemzetközi közbeszerzési eljárásokon, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD) például tizenegy magyarországi cég közel 138 ezer euró értékű tendert nyert el tavaly - tájékoztatott pénteken az EXIM annak apropóján, hogy csütörtökön az EBRD-vel közösen workshopot tartottak a vállalkozások számára.

A közlemény szerint az EBRD 2017-ben összesen 989 millió euró értékű beszállítói és kivitelezői pályázatot írt ki, míg tanácsadói szolgáltatásokra megközelítőleg 111 millió euró értékű szerződést írtak alá.

Dancsó József, az EXIM operációs vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint megjegyezte: az együttműködés különösen fontos a hazai cégek számára, mivel az Európai Unió 2020-as finanszírozási időszakának megszűnésével várhatóan csökkennek a közösségi források.

Dirk Plutz, az EBRD vezető közbeszerzési szakértője az eseményen a közlemény szerint bátorította a magyar cégeket a közbeszerzésiken való részvételre. 

A workshopon, amelynek célja az volt, hogy a magyar vállalatok megismerhessék az EBRD közbeszerzési szabályait, 50 cég 70 képviselője vett részt.