Gazdaság

Átment az OTP a stresszteszten

Az olasz adófizetők nem segítenek a bankjaikon

Alávetette az Európai Bankhatóság (EBA) az OTP Bankot is legutóbbi stressztesztjének több más európai versenytárs mellett. A legnagyobb hazai hitelintézet megbízhatóan ment át a vizsgán.

Az (EBA) által végzett banki stresszteszt eredményei alapján az OTP Bank elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója (CET1) 2018 végén az alappálya mentén 14,6 százalék lenne, míg a stressz-szcenárió esetén 9,2 százalék, szemben a 2015. év végi, az irányadó európai rendelet átmeneti rendelkezéseit nem tartalmazó 12,9 százalékos CET1 értékével.

Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján közleményben hozta nyilvánosságra a 2016. évi euró­pai banki stresszteszten elért eredményét. A távirati iroda a közleményre hivatkozva idézve a a stresszteszt megállapítását: a stresszpálya esetén számított 9,2 százalékos érték lényegesen meghaladja azt az 5,5 százalékos szintet, amelyet 2014-ben az EBA korábban elvárt küszöbértékként meghatározott. A magyar hitelintézet közölte: tudomásul veszi az EBA által közzétett, az európai banki stresszteszttel kapcsolatos bejelentéseket, és teljes mértékben elfogadja a vizsgálat eredményeit.

Az európai bankokat érintő 2016-os stressztesztet az Európai Bankhatóság folytatta le, együttműködve a Magyar Nemzeti Bankkal, az Európai Központi Bankkal (EKB), az Európai Bizottsággal (EB), valamint az Európai Rendszerkockázati Testülettel (ESRB). A 2016. évi európai stresszteszt nem tartalmaz olyan küszöbértéket, amelynek a vizsgált bankoknak meg kell felelniük, ehelyett olyan meghatározó információval szolgál, amelyet a 2016-os felügyeleti felülvizsgálati folyamat figyelembe vesz. Ennek megfelelően az eredmény az illetékes hatóságoknak lehetőséget ad arra, hogy az OTP Bank esetében megállapíthassák, hogy a bank eleget tud-e tenni a minimum-, illetve pótlólagos tőkekövetelményeknek egy egységes módszertanon és feltételezéseken alapuló stressz-szcenárió esetén.

Az ismerten problémás olasz bankszektorral kapcsolatban Matteo Renzi miniszterelnök az európai pénzintézeteken végzett terheléspróbáról egy tegnap megjelent lapinterjúban azonban kizárta annak a lehetőségét, hogy a rászoruló hitelintézeteket az adófizetők pénzéből mentenék meg.