Gazdaság

Átcsoportosít a kormány a Széchenyi Bank kárenyhítésére

A KIM-fejezetből fog érkezni a pénz

Az idei költségvetés Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) fejezetéből csoportosítja át azt a 6 milliárd forintot a kormány, amelyből létrehozza a költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai című fejezetben a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. betéteseinek kártalanítására szolgáló kárenyhítési keretet.

Az összeget a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetből, a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja terhére csoportosítják át. A kormány indoklása szerint ezen az előirányzaton ennyi megtakarítás várható.
A 6 milliárdos keretből a Széchenyi Bank betéteseit kártalanítják, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által kifizetett kártalanítási összegen felül, úgy, hogy a fennálló követeléseket (a bankban fennálló állami tulajdonrész mértékével arányosan, azaz 49 százalékig) kifizetik.
Az OBA egy héttel ezelőtti közleménye szerint Széchenyi Bank betéteseinek 13,957 milliárd forintnyi kártalanítást fizet az alap. A banknál a kártalanítás 1338 ügyfelet érint, közülük 1033 (77 százalék)  magánszemély. 
A Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét december 5-én vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank.