Gazdaság

Aszódi Attila: megkapta a másodfokú környezetvédelmi engedélyt a Paks II

Megkezdődhet a létesítési engedélykérelem összeállítása

Megkapta a másodfokú környezetvédelmi engedélyt a paksi atomerőmű két új blokkja - közölte Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülése után. A testület ülésén arról is határozott, hogy támogatja a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt kinevezését.

A kormánybiztos az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülése után felidézte: a 2016 szeptemberében kiadott első fokú engedélyt két zöld szervezet megtámadta. A másodfokú környezetvédelmi hatóság, a Pest megyei kormányhivatal megvizsgálta az első fokú engedélyben foglaltakat, illetve a kiadásához vezető eljárást, és helyben hagyta a dokumentumot - közölte Aszódi Attila. A másodfokú döntés szerint az első fokú hatóság szakszerűen járt el, megalapozottan adta ki az első fokú engedélyt - jelezte.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a környezetvédelmi engedély így jogerős és végrehajtható. A Greenpeace Magyarország és az Energiaklub szerdán bejelentette, hogy bíróságon támadják meg a Paks II beruházás környezetvédelmi engedélyét, mivel a környezetvédelmi eljárás korábbi fázisaiban megfogalmazott kritikákra ezúttal - a Pest Megyei Kormányhivatal határozatában - sem érkezett érdemi válasz.

A környezetvédő szervezetek szerint a másodfokú hatóság nem rendezett több alapvető, a hatástanulmányban és a Baranya Megyei Kormányhivatal első fokú határozatában is tisztázatlanul hagyott kérdést. Ezek közül kiemelik, hogy szerintük rendezetlen a nukleáris és radioaktív hulladékok kezelésének sorsa, és nincs megnyugtató válasz a lakosság védelmére az emberi hibára és a szándékos károkozásra - például a terrorizmusra, szabotázsra, háborús cselekményekre - visszavezethető súlyos balesetek esetén, továbbá nem garantálja semmi, hogy az új erőmű nem melegíti fel a Dunát a határértéket meghaladó módon.

Aszódi Attila emlékeztetett, mivel márciusban a telephely-engedélyt is megkapta a Paks II projekt, lehetőség van arra, hogy megkezdődjön a létesítési engedélykérelem összeállítása - mondta. Hozzátette, hogy ez lesz a legnagyobb, legbonyolultabb, és talán a legfontosabb engedély az egész folyamatban.

A Parlament fenntartható fejlődlés bizottsága is támogatta Süli János kinevezését

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága ülésén testület Süli Jánost hét igen, egy nem szavazattal és egy tartózkodás mellett alkalmasnak találta a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszteri posztra.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt hétfőn jelentette be a parlamentben, hogy tárca nélküli minisztert nevez ki a paksi atomerőmű-beruházás irányítására, illetve az azzal kapcsolatos feladatok koordinálására.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a bizottság ülésén elmondta: a kormányzat részéről lezárult a beruházás előkészítése, miután március 6-án a szükséges brüsszeli jóváhagyás megérkezett. A megvalósításhoz a miniszterelnök önálló miniszteri struktúrát kíván kialakítani, a végrehajtó hatalom így közvetlen ellenőrzést biztosít a törvényhozás számára, a miniszteri felelősség elve érvényesül a parlamentben - mutatott rá.

Lázár János hangsúlyozta: Süli Jánost a fideszes jelölttel szemben választották magas arányban polgármesternek Pakson, közmegbecsülésnek örvend, korábban pedig az atomerőműben dolgozott, ahol hazai és nemzetközi elismertséget szerzett. A miniszterelnök szakemberre, és nem politikusra szerette volna bízni az atomerőmű megépítését - emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Süli János atomenergetikai szakember, aki képes lesz a beruházás előkészítésére, a tervek felügyeletére, az engedélyek megszerzésére, valamint a beruházás lebonyolítására és üzembe helyezésére - mondta Lázár János. Kijelentette: a kormány felajánlja az együttműködését a fenntartható fejlődés bizottságának, valamint más parlamenti bizottságoknak, hogy a beruházásról teljes áttekintésük legyen. A miniszter hozzátette: van egy szocialista javaslat egy eseti bizottság felállításáról, amely folyamatosan követné a beruházást. Ezt sem hárítják el, tárgyalási alapnak tekintik, de erről majd a parlamenti frakcióknak kell megállapodniuk.  A struktúrát ismertetve elmondta: az európai uniós tárgyalások maradnak a Miniszterelnökségnél, a beruházás minden más része átkerül a tárca nélküli miniszterhez, aki gyakorolni fogja Paks II. tulajdonosi jogát is, és felel az egész projektért.

 

Lázár János a finanszírozásról közölte: becslések szerint eddig 100 millió eurónyi munkát végeztek el, ennek kifizetése előtt már nincs brüsszeli akadály. A kormány az Európai Bizottsággal folyamatos együttműködést és monitoringot vállalt, amit teljesíteni fog - jelentette ki. A miniszter elmondta: a kormány azt az utasítást adta az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK), hogy "a legoptimálisabb megoldást" válassza a jelenlegi piaci és finanszírozási körülmények közül. "Ez három dolgot feltételez, az orosz hitel lehívását és azonnali visszatörlesztését, esetleg más nemzetközi hitel igénybe vételét vagy a költségvetésből a teljes összeg finanszírozását a következő években" - fogalmazott Lázár János.

Olyanok a költségvetési kondíciók, illetve olyan magas a magyar költségvetés és gazdaság nemzetközi presztízse, hogy lehetőség van nemzetközi hitelező konzorcium bevonásával máshonnan hitelt felvenni és olcsóbb hitellel finanszírozni a beruházást, illetve arra is lehetőség van, hogy a következő években a költségvetés maga finanszírozza azt, hitel nélkül - fejtette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kitért arra is, hogy jövő tavaszig, a parlamenti választásokig a jelenleg lekötött 100 millió euró mellett még 600-700 millió eurónyi munka elvégzésére, illetve megkezdésére van lehetőség. Hozzátette: az idei év második felében a beruházás helyszíni előkészítő munkálatai elkezdődhetnek; szeretnék, ha a kivitelezés minél előbb megindulna, mert az építkezés önmagában 1 százalékos GDP-növekedést hozhat és 10 ezer ember számára jelenthet munkát.

Sallai R. Benedek (LMP), a bizottság elnöke a többi között aggályokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a miniszterjelölt el tudja-e választani a térség érdekeit az ország érdekétől. Az országnak nem érdeke az atomerőmű, de Paks térségének igen - jelentette ki. Az LMP-s képviselő kifejtette azt is: akkor támogatná a jelölt kinevezését, ha Süli János a kinevezése után kezdeményezné népszavazás kiírását a paksi bővítés megvalósításáról.

A jobbikos Kepli Lajos azt mondta: a miniszterjelölt szakmai múltját, alkalmasságát nem vitatják, ugyanakkor Süli Jánost egyebek mellett a beruházást érintő titkosításokról, illetve a korrupciós kockázatokról kérdezte.

Süli János válaszában elmondta: a nemzetközi, üzleti szerződéseknél mindig vannak titkosított fejezetek, de törekedni fog arra, hogy az építkezés során egyre több lehetőség legyen ezek csökkentésére. A miniszterjelölt szerint az ország energiaellátása elválaszthatatlan az atomerőműtől, ugyanakkor azt is kifejtette, hogy az atomenergia és zöldenergia egymást kiegészítő, és nem kizáró alkalmazások. A népszavazással kapcsolatban azt mondta: a lakosságnak nincs olyan alapos információja, hogy dönthessen, ezért szakmai döntéshozókra, illetve minél nagyobb arányú parlamenti támogatásra van szükség.