Gazdaság
Aranysakál tizedeli a hazai vadállományt
Toportyánfalkák okoznak milliárdos károkat, évente kétezer példányt lőnek ki hivatásos vadászok, legtöbbet Somogy megyében

Az aranysakál, vagyis a toportyán, de hívják nádi farkasnak is, az utóbbi évtizedekben választotta élőhelyéül Magyarország déli megyéit. Az Országos Magyar Vadászkamara vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottságának elnöke, Varga Gyula a Magyar Hírlapnak elmondta: az 1990-es évek elején nem ejtettek el aranysakált, de 2003-ban már nyolcvanat lőttek ki, 2013-ban pedig 1813 példányt. Varga, aki Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodási társasága, a Somogy megyei SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője, hozzáfűzte: az 1813 elejtett toportyánból hatszázötvenet Somogyban lőttek ki, de Baranyában, Tolnában és Bács-Kiskun megyében is rendkívül mértékben elszaporodott.
A vadgazdálkodási szakember hangsúlyozta: az aranysakál okos, intelligens állat, óvatos, falkában mozog. Képességeit jól jellemzi, hogy tudományos kutatás céljából eddig csak két példányt tudtak befogni és megjelölni Somogyban, az egyik szuka vándorlása során egy hét alatt hatalmas kört írt le, és csaknem kétszáz kilométert tett meg. A toportyán elsősorban a hazai nagyvadfajok szaporulatát zsákmányolja, így dámborjút, gímszarvasborjút, őzgidát, vadmalacot is elragad, sőt vemhes szarvastehenet is elfogott már. Vadászok megfigyelései szerint az aranysakál jelenléte miatt a nagyvadak a megszokott időponthoz képest később bújnak elő éjszaka, és izgatottan viselkednek. A vadászati törvényben meghatározott vadgazdálkodási érték szerint a dámborjú és a gímszarvasborjú százezer forintot ér, az őzgida és a vadmalac pedig ötvenezret. Varga szerint így összességében milliárdos nagyságrendű kárt okoz a toportyán a vadgazdálkodásban.
Juhász Pál, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség alelnöke a minap úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a nyolcezer juhtenyésztő egyharmadát érinti az aranysakálok elszaporodása: mintegy tízezer bárányt ragadnak el évente, ami csaknem kétszázmillió forintos kárt jelent.
A bizottsági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az aranysakálnak nálunk nincs természetes ellensége. Ahol megjelenik a toportyán, ott visszaszorul a rókaállomány, ezt jelzi az is, hogy míg 2011-ben hatvankilencezer rókát lőttek ki a vadászok, addig 2013-ban ötvenkilencezret. Most már egész évben vadászható az aranysakál, néhány éve még nem így volt. Varga megjegyezte: a vadászati jogszabályok szerint jelenleg a róka elejtésért huszonöt sörétes vagy öt golyós lőszer jár a februártól július végéig tartó időszakban, míg aranysakál kilövéséért tizenöt sörétes vagy három golyós lőszer illeti meg a hivatásos vadászt. A somogyi erdőgazdaság területén a róka elejtése után járó lődíj dupláját adják az aranysakál kilövéséért. Hozzátette: annyira fontosnak tartják az aranysakál gyérítését, hogy ha fizetős vadászaton észlelik a toportyánt, a hivatásos vadász még annak árán is kilövi a dúvadat, hogy a vendégnek sikertelen lesz a vadászata.
A kamara kezdeményezésére néhány napja kezdődött meg Somogyban – az amúgy több megyében már bevett gyakorlattá vált – bő egy hétig tartó gyérítési program. A legjobban teljesítő vadászok és vadásztársaságok értékes díjakban részesülnek: az nyer, aki a legtöbb aranysakált, rókát, borzot és vetési varjút hozza terítékre.