Gazdaság
Állami kezesség a pénzintézetben
Varga Mihály: A Budapest Bank ára legfeljebb hétszázmillió dollár körül lesz
Ahogyan arról korábban a Magyar Hírlap is beszámolt, az adásvételi szerződés a múlt héten született meg a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a GE között. A Budapest Bank száz százalékára vonatkozó adásvételre a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az állam hétszázmillió dollár erejéig vállal készfizető kezességet. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a Budapest Bank egy jól működő pénzintézet, az utóbbi években pedig nyereséges volt, ezért „minden okunk megvan azt feltételezni, hogy az átszervezés vagy átalakítás után a továbbiakban nyereséget hoz a tulajdonosainak, így a magyar államnak is”. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) a múlt héten kötött megállapodás alapján a magyar állam három éven belül magánbefektetőknek értékesíti a Budapest Bankkal együtt az MKB Bankot és az Erstében a múlt héten szerzett részesedését is, tájékoztatott Varga Mihály.