Gazdaság
Államháztartási rekordtöbblet
Amíg lehet, addig hazai pénzből finanszírozzuk az atomerőmű-beruházással kapcsolatos költségeket

Az idei első két hónapban több mint 180 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere – jelentette tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca közölte: ez az elmúlt bő tizenöt év legjobb eredménye. Az előzetes adatok szerint a központi költségvetés 144,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 48,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 12,2 milliárd forintos hiányt mutattak. Varga Mihály tárcavezető a statisztikáról elmondta: elsősorban a növekvő áfabevételek járultak hozzá az államháztartási többlet kialakulásához, de a tb-járulékbevételek is pozitívan alakultak, még a januári járulékcsökkentés ellenére is, mivel a bérek emelkedtek. Ismertette: a kedvező államháztartási adatokban már szerepet játszottak a tavaly novemberi bérmegállapodás pontjai.
A miniszter azonban felhívta a figyelmet két, az államháztartás további alakulását befolyásoló körülményre is. Egyrészt szerinte a márciusi adatok deficitet mutatnak majd, mivel e hónapban jelentős mértékű áfa-visszautalások várhatók, ennek kapcsán hangsúlyozta: az első negyedévi adatok ismeretében a kormány áttekinti majd az idei költségvetést. Másrészt negatív kockázatot jelenthet az idei államháztartási folyamatokra a kamatkörnyezet változása: ha a nemzetközi pénzpiacokon további hozamemelkedés következik be, az befolyásolhatja az államháztartás finanszírozását – hívta fel a figyelmet a nemzetgazdasági miniszter, utalva az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed március 15-re várható alapkamat-emelésére. Az emelkedő hozamok miatt az államháztartás finanszírozásában nem volna szabad kizárni semmilyen finanszírozási lehetőséget, így a tárca nyitva tartaná az idén a devizakötvény-kibocsátás lehetőségét – fogalmazott.
Varga Mihály kitért a paksi atomerőmű-bővítés brüsszeli jóváhagyására, jelentős sikernek nevezte az engedélyezést. Közölte: idén 99,7 milliárd forintot állított be a kormány a beruházás előkészítésére a költségvetésben, ha pedig ennél nagyobb lenne az összeg, a kormány a tartalékok terhére rendezné a többletkiadásokat. Hangsúlyozta: amíg a hazai források rendelkezésre állnak, addig azokból finanszírozzák a paksi atomerőművel kapcsolatos költségeket.