Gazdaság

Alaptalanul vádaskodik Szigetvári

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke 2016. december 29-én kiadott közleményében alaptalanul azzal vádolta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt, hogy „jogsértő titkolózást” folytat, mivel nem hajlandó kiadni az elmúlt öt év során alapítványi támogatásban részesülő kedvezményezetteinek személyes adatait.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány lapunkkal tegnap azt közölte, hogy az Erzsébet-programban eddig több mint nyolcszázezer nagycsaládosnak, nyugdíjasnak, fogyatékossággal élőnek és gyereknek biztosított kedvezményes üdülési lehetőséget. Szigetvári Viktor ennek a több mint nyolcszázezer embernek kívánja közérdekű adatigénylés keretében megszerezni személyes adatait.

„Az alapítvány rendkívül veszélyesnek és riasztónak tartja azt a tendenciát, hogy az Együtt elnöke – talán saját adatbázisának építése érdekében – rászoruló nyugdíjasok, nagycsaládosok és fogyatékossággal élők adatait próbálja kicsikarni közfeladatot ellátó közalapítványoktól, amelyeket az adatgazdák az adatkezelési szabályoknak megfelelően tárolnak. Az alapítványnak továbbra is határozott álláspontja, hogy az Erzsébet-program több mint nyolcszázezer kedvezményezettjének adatai személyes adatnak minősülnek, amelyek nem szolgálhatják az Együtt pártpolitikai érdekeit. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, ahogyan eddig, úgy a jövőben is a jogszabályoknak megfelelően működik, a közérdekű adatigényléseknek a jogszabályokban meghatározott kereteken belül eleget tesz” – olvasható az alapítvány közleményében.