Gazdaság
Alapkamatot csökkenthet a brit jegybank
Erre tett utalást a Bank of England kormányzója

Carney kijelentette: a Bank of England monetáris tanácsa a két hét múlva esedékes következő ülésén "előzetes", az augusztusi kamatdöntő értekezleten – amikor az új inflációs jelentést is nyilvánosságra hozza – „teljes körű” értékelést ad a brit gazdaság állapotáról. A jegybanki kormányzó megfogalmazása szerint a testület augusztusban tekinti át a rendelkezésére álló monetáris ösztönzők teljes eszköztárát is.
A Bank of England több mint hét éve, 2009 márciusa óta 0,50 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát, és a globális pénzügyi válság után - több mint három évszázados fennállása óta először - hatalmas mértékű mennyiségi enyhítési programot is végrehajtott. A gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció eddig kihelyezett összege 375 milliárd font (145 ezer milliárd forint), az éves brit hazai össztermék (GDP) több mint 20 százaléka.
Zéróra csökkenhet az alapkamat
Londoni pénzügyi elemzők már Carney csütörtöki beszéde előtt megjósolták, hogy a népszavazási eredmény okozta gazdasági sokk hatására a Bank of England további monetáris enyhítésbe kezd.
A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének elemzői közölték: azzal számolnak, hogy a Bank of England augusztusban 0,50 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre, vagyis zéróra csökkenti alapkamatát, és legalább 100 milliárd, de nagyobb valószínűséggel 200 milliárd fonttal megtoldja a korábbi mennyiségi enyhítési ciklus során eddig kihelyezett 375 milliárd fontos eszközvásárlási keretet.
A ház londoni elemzői 60 százalékos esélyt adnak arra, hogy a brit gazdaság tizenkét hónapon belül recesszióba kerül, és előrejelzésük szerint a brit népszavazás után kialakult helyzetben az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve 2017 júniusáig nem emeli tovább irányadó kamatát. A cég 30 százalékos esélyt lát arra is, hogy a Fed kamatot csökkent, ha a népszavazási eredményből adódó, lefelé ható kockázatok ténylegesen érvényesülnek.
Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics várakozása is az, hogy a brit jegybank augusztusban zéróra, vagyis egy lépésben 0,50 százalékponttal csökkenti irányadó kamatát, de a ház londoni elemzői jó esélyt látnak arra is, hogy a Bank of England már következő, júliusi monetáris ülésén dönt egy ilyen mértékű kamatcsökkentésről.