Gazdaság
Agrárhitelek kedvezménnyel
A szaktárca szerint elfogadhatatlan a közös mezőgazdasági politikára fordítható uniós források 2020 utáni időszakra javasolt csökkentése – mondta Feldman Zsolt
A közös agrárpolitikára (kap) fordítható uniós források 2020 utáni időszakra javasolt mérséklése elfogadhatatlan – mondta tegnap Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Felhívta a figyelmet, hogy kormányzati számítások szerint a közvetlen támogatások kerete 2018-as árakon 16,4 százalékkal, a vidékfejlesztési forrásoké pedig 26,6 százalékkal csökkenhet. A közvetlen támogatási forrásokra a bankok jelenleg biztos bevételként tekintenek, negatív változásuk az agrárvállalkozások hitelképességét is ronthatja. A kedvezményes finanszírozás érdekében az alapítvány feladata, hogy stabil pénzügyi biztosítékként rendelkezésre álljon számukra – tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy az Európai Beruházási Alap által az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány számára biztosított COSME program a hazai költségvetésnek kilencszázmillió forint megtakarítást eredményez három év alatt. A programhoz semmilyen magyar költségvetési kiadás nem kapcsolódik. A programon kívül tavaly mintegy 656 millió forintot, idén nyolcszázmillió forintot fordít költségvetéséből az Agrárminisztérium a kezességvállalási díjak támogatására – fűzte hozzá.
Kifejtette: további előny, hogy a konstrukcióban kötött ügyletek nem minősülnek állami támogatásnak, ennek köszönhetően a kezesség nem terheli a vállalkozás által az uniós szabályok szerint igénybe vehető, mindössze tizenötezer eurós de minimis agrártámogatási keretet. Több mint háromszorosára nőtt az utóbbi öt évben, és meghaladta a háromszázmilliárd forintot az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalással biztosított hitelállománya – mondta Herczegh András, az alapítvány ügyvezető igazgatója.