Gazdaság

A világ élvonalában van a hazai turizmus

Megnyílt az utazás kiállítás, amelynek az idei díszvendége Kína és Brazília

Nem született még döntés a hazai turisztikai intézményrendszer átszervezéséről, az erről szóló szakmai vita még nem zárult le. A kormány azonban a jövőben is garantálja a turizmus támogatását.

Varga 20160304
Varga Mihály: A kormány a jövőben is támogatja a vendégforgalmat (Fotó: Varga Imre)

Rekordévet zártunk tavaly a turizmusban, hiszen soha ennyi külföldi és magyar vendég nem pihent, vett részt hivatalos konferencián, illetve sportrendezvényen Magyarországon – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a vasárnapig tartó 39. Utazás Kiállítás tegnapi megnyitóján. A miniszter emlékeztetett: a turisztikai ágazat 2015-ös növekedési üteme nemzetgazdasági szinten is egyedülálló volt, hiszen 2015 első háromnegyed évében 19,1 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma, ami az európai átlag három és félszerese, és a világátlag több mint négyszerese.

Varga Mihály a Nemzeti Turisztikai Ügynökség létrehozásával kapcsolatban arról beszélt, hogy a korábbi információkkal ellentétben még nem született döntés az átszervezésről, jelenleg is folynak a szakmai viták. Kiemelte, a kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövőben is támogatja a hazai turizmust. A kormány az ágazat növekedéséhez támogatásokkal járul hozzá, az előző uniós fejlesztési ciklusban turisztikai fejlesztésekre háromszázmilliárd forint jutott. A most megnyílt időszak pályázatai sorozatban nyílnak meg, az eddig megjelentetett pályázatok keretösszege megközelíti majd a 150 milliárd forintot – tette hozzá Varga Mihály.

Az idei kiállítás szakmai díszvendége Kína, kulturális díszvendége Brazília, a belföldi pedig Budapest. A megnyitón Csang Li-csung, a Kínai Turisztikai Hivatal főosztályvezetője elmondta: a két ország közötti turisztikai forgalom jelentősen megnőtt az elmúlt években, Magyarország a kínai turisták számára a régió egyik legfontosabb úti céljává válik. Az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjén március 3. és 6. között 28 ország 350 kiállítója vesz részt.


Új légi járat indul Moszkvából Sármellékre

Moszkva és a sármelléki Hévíz-Balaton Airport között új, százhuszonhat férőhelyes járat indul július 10. és november 6. között heti rendszerességgel, a tervek szerint kezdetben tizennyolc járattal. A járatok száma a foglaltság függvényében tovább bővülhet – jelentette be tegnap Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója az Utazás Kiállításon. Az új járat az MT Zrt., Hévíz Város Önkormányzata, a budapesti orosz nagykövetség és a turisztikai szakma képviselői összefogásának az eredménye. A járatnyitás becslések szerint minimálisan mintegy tizenötezer új orosz vendégéjszakát jelenthet Hévízen.