Gazdaság

A vasárnapi zárvatartási rendelet az első negyedévben elkészül

A kertészetek a nyitvatartás mellett érvelnek

A vasárnapi pihenőnapot bevezető törvényhez kapcsolódó, "a részletekre kiterjedő rendelet" 2015. első negyedévében készül el, de a törvény már most is számos kivételt tartalmaz - közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A héten a kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvelt az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhítését támogatja több szakmai szervezet is. Az MTI-hez is eljuttatott levelében Megyeri Szabolcs kifejtette: a kertészeteknek jelentős hátrányt jelent a vasárnapi zárva tartás, ezért a törvényhozásnak egyeztetést kell kezdenie a szakma képviselőivel.
Az NGM ezzel kapcsolatban kiemelte: a kormány  fontos törekvése, hogy vasárnap senkit ne lehessen dolgoztatni, a törvény is ezt a célt szolgálja, és a tárca a jogszabály értelmezésénél is ezt a szempontot veszi figyelembe.  
A törvény ugyanakkor számos kivételt tartalmaz, amelyre a jogszabály  hatálya nem terjed ki, illetve felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a törvénytől további eltérő szabályokat állapítson meg az adott település (településrész) sajátosságaira (különösen az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire való tekintettel). A részletekre kiterjedő rendelet 2015. első negyedévében készül el - írta az NGM.