Gazdaság
A válság segítette a népszerűségi lista élére a minisztert
Wolfgang Schäuble a szigorú takarékosság híve
Wolfgang Schäuble – aki már a 2005 őszén hatalomra került első Merkel-kormányban is miniszter volt – a konzervatívok tizenegy éve tartó közös kormányzása óta most először népszerűbb Angela Merkelnél – derül ki a Die Welt című lapban közölt közvélemény-kutatásból. A pénzügyminiszter támogatottsága hetvenszázalékos, míg a kancellár asszonyé 67 százalékra csúszott vissza. Jóllehet a külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier csekély különbséggel még Schäublénél is népszerűbb, a Die Welt, valamint több szakértő szerint az igazi szenzációt a pénzügyminiszter iránt megnyilvánuló, rekordméretű rokonszenv jelenti – fogalmazott tudósításában a távirati iroda.
A megkérdezettek többsége elégedetten nyilatkozott arról, ahogy a német kormány a görög adósságválságot kezeli. Ezen belül Schäublénél mindenekelőtt nyílt, őszinte és főként találónak, valamint gyorsnak tartott reagáló képességét díjazták, de értékelték nyilatkozatait kísérő szarkasztikus humorát is.
A németek körében a legnagyobb elismerést a pénzügyminiszter a közelmúltban azzal szerezte, hogy görög partnerét, Jánisz Varufakiszt „ostobán naivnak” nevezte. Meglehet, e szavakkal kisebb diplomáciai válságot is kavart. Több éve tartó pénzügyminisztersége óta Wolfgang Schäuble a legszigorúbb takarékosság híve. Miközben saját országában népszerűsége szárnyal, Görögországban a legnépszerűtlenebb német politikussá lépett elő.