Gazdaság

A törvényhozás segítségét kérik

A pénzintézeteknek kell viselniük a devizaperek költségeit – mondják a civilek

Az Alkotmánybíróság keddi döntése nyomán megerősítést nyert azoknak a devizahiteles szerződési feltételeknek a perelhetősége, amely szerint az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül a fogyasztó viseli – közölte a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA).

A Civil Összefogás Fórum–CÖKA szerint az árfolyamkockázat a szerződésnek olyan „szerencseeleme”, amelyen kizárólag a pénzügyi intézmény nyerhetett. A bíróság tegnapi döntésének értelmében ismételten felkérik a törvényhozást, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos pénzintézeti elégtelen tájékoztatás miatt újonnan induló bírósági eljárásokban jogalkotói aktussal a perköltséget automatikusan hárítsák a pénzintézetekre, és a perekben biztosítsanak a banki károsultak számára általános illetékkedvezményt a jogérvényesítés megkönnyítése érdekében. Életszerűnek tartanák, ha a bankok a hitelkárosultaknak elfogadható egyezségeket kínálnának, ezzel is mentesítve az igazságszolgáltatás túlterheltségét.