Gazdaság
A téli fagykárokat még április közepéig be lehet jelenteni
A növénybiztosítások május végéig köthetők meg
Április 15-ig igényelhetnek kárenyhítést a gazdák a téli fagy miatt, a kár bejelentésére a határidőt követően már nem lesz mód – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Azok a napok jöhetnek számításba, amelyeken mínusz 15 Celsius-fok vagy még annál is hidegebb volt a földterületen. A fagykárokat a Magyar Államkincstár mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer (MKR) felületén kell bejelenteni. Az MKR elektronikus felületén lehetőség van arra, hogy a gazda a parcelláin rajzolással, illetve adatmegadással bejelentse a kárát. Kárbejelentést tehet az is, aki még nem tagja a kárenyhítési rendszernek, mert csatlakozását kérheti majd az áprilisban megnyíló egységes kérelem felületén.
Ha a gazdálkodó az ez évi hozamértékének legalább az ötven százalékára releváns biztosítással bír, akkor a hozam csökkenésének nyolcvan százalékát kapja meg kárenyhítésként, biztosítás hiányában annak csupán a negyven százalékát. A NAK felhívja a figyelmet arra is, hogy a növénybiztosítások május 31-ig köthetők, azok díjához az idén is négymilliárd forintos keretösszegű támogatás áll rendelkezésre a Vidékfejlesztési Programból.
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Magyar Hírlapnak két hete azt mondta: jelenleg az üzemi szinten bekövetkezett tizenöt százalékos kárérték (hozamérték-csökkenés) esetén kaphatnak kárenyhítést a mezőgazdasági termelők. Az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosító csomag értelmében akár egy növénykultúra tizenöt százalékot meghaladó hozamérték-csökkenése után is jár kárenyhítés, amely sokkal kedvezőbb lesz a gazdálkodóknak.
A jelenleg három megyében működő, a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott talajgenerátoros jégeső-elhárítási rendszer országos lesz, és elsősorban uniós forrásból valósul meg. Az országos jégkármegelőző rendszert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara építi ki.
A tavalyi kifizetések után 18,6 milliárd forint maradt a kárenyhítési alapban. Az idén a kárenyhítési alap összege 27 milliárd forint körül alakulhat.