Gazdaság

A tavalyinál erősebb évre számítanak az utaztatók

A jogosulatlan szervezők komolyan rontják a szakma hitelét, de az ügyfeleknek sem tudnak garanciát nyújtani arra, hogy a megfelelő szintű szolgáltatást kapják

Az utazásszervezők szerint egyre kevesebb a szabad hely a szezonra, mivel nő azok száma, akik már az előfoglalási időszakban lekötik nyaralásaikat. A szakemberek szerint fontos az iroda körültekintő kiválasztása, hogy ne érjék kellemetlen meglepetések az utazni vágyókat.

horvatorszag
(Fotó: Hegedüs Róbert)

Még nem zárult le teljesen az utazási irodáknál az előfoglalási időszak, de már most látható, hogy nagyon jók az idei mutatók. Aki az előszezonban szeretne menni üdülni, annak minél előbb lépnie kell, mert fogynak a helyek. A tavalyi erős év volt, de abban bízunk, az idei még jobb lesz – jelezte lapunknak Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) Marketing és Kommunikációs Bizottságának tagja. Mint mondta, azt tapasztalják, hogy egyre többen kötik le az utakat korábban, ami az utazási irodáknak azért kedvező, mert tervezhetőbbé teszi kapacitásukat, az utazóknak pedig azért, mert utak és szállások tekintetében is nagyobb kínálatból tudnak válogatni.

Mint mondta, komolyabb áremelkedések nem voltak, a főbb célországok is hasonlóak, mint az elmúlt években. Továbbra is sok foglalás érkezik Görögországba és Horvátországba, egyre népszerűbb Egyiptom, és újra egyre többen keresik Törökországot, valamint Tunéziát. Sok hazai utazót vonzanak a Földközi- vagy Karib-tengeri hajóutak, akár egyénileg, akár csoportosan. A szakember ár-érték arányt tekintve nagyon kedvezőnek tartja a már említett Tunézia mellett Thaiföldet, Dubait, amelyek erényei közé tartozik, hogy természeti szépségeik mellett színvonalasak a szállodáik és a szolgáltatások.

Tisztul az utazási irodák piaca, kevesebb a jogosulatlan utazásszervező, de még mindig vannak olyan magánszemélyek és szervezetek, amelyek a jogszabályi feltételek nélkül végzik tevékenységüket, ezért fontos az utazási iroda körültekintő kiválasztása – hívta fel a figyelmet a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. „Úgy gondoljuk, a hivatalosan működő utazásszervezői piac megfelelően szabályozott, ellenőrzött, és jól működik a kauciós biztosítási rendszer is. Talán ennek is köszönhető, hogy az engedéllyel rendelkező irodák körében jóval kevesebb a csődesemény, mint a hazai gazdaság más ágazataiban működő vállalkozásoknál” – hangsúlyozta Bakó Balázs. A MUISZ Marketing és Kommunikációs Bizottságának tagja hozzátette, a jogosulatlan szervezők nagyon komoly kárt okoznak a szakmának és az utazónak egyaránt: rontják a szakma hitelét, versenyképességét, de az ügyfeleknek sem tudnak garanciát nyújtani arra, hogy a megfelelő szintű szolgáltatást kapják.

Azon kérdésünkre, hogy a külhoni utat tervezőknek mennyire ajánlják a külföldi szállásközvetítő portálokat, Bakó Balázs úgy fogalmazott: akármennyire megbízhatóak, nincs biztosíték arra, hogy ha az utazó esetleg nem a kínált színvonalú szolgáltatást kapja, akkor érdemben lesz kihez fordulnia. Emellett gondot jelenthet az is, hogy az ügyfélnek nem az anyanyelvén kell intézni a foglalást vagy probléma esetén a panaszkezelést. Az tovább nehezítheti a helyzetet, hogy vannak oldalak, amelyek kifejezetten a visszaélésre „játszanak” – figyelmeztetett. Ahogy a MUISZ korábban jelezte, az utazási csomagok foglalásánál fontos figyelni a szerződés megkötésére, amit érdemes tüzetesen átolvasnia a leendő utazónak. Bakó Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy ennek tartalmaznia kell egyebek mellett minden az utazásszervezővel, az úttal kapcsolatos adatot, nevet, a megrendelt szolgáltatások árát, a különböző járulékokat, költségeket és természetesen a bruttó végösszeget.