Gazdaság

A szervizekben lesz az új online kasszák zöme

Az online pénztárgép kötelező használatának kiterjesztése tizennégyezer céget érint – derült ki az Opten felméréséből. A szürkezónában tevékenykedő cégek kisebb része várhatóan a feketegazdaságba menekül.

Az Opten céginformációs szolgáltató szerint az ágazatok közül a gépjárműjavítók jelentik majd az egyik legnagyobb részt, ebben a szegmensben 6315 cég működik több mint százhatvanhatmilliárd forint éves árbevétellel. Az online pénztárgép kötelező használatának kiterjesztése azonban rajtuk kívül most összesen tizennégyezer céget érint. A szolgáltató szerint a cégek számára az egyik legfontosabb negatívum a bevezetéssel és az üzemeltetéssel járó költségnövekedés lehet. Az eddig is tisztán működő cégek feltehetően pozitívumként könyvelik el, hogy az ügyeskedéssel tisztességtelen előnyre szert tevő versenytársak költségszintje a kasszák bevezetése után az övékkel megegyező szintre emelkedik. A szürkezónában tevékenykedő cégek kisebb része viszont biztosan a feketegazdaságba menekül majd az online kasszák elől, felhagyva az átlátható működés látszatával is.

Mint ismert, a kormány idén újabb ágazatokra terjeszti ki az online pénztárgép kötelező használatát. Szeptember 30-tól a gépjármű-javítási, karbantartási tevékenységet, a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet, a motorkerékpáralkatrész-kereskedelmet és -javítást, a plasztikai sebészeti tevékenységet végzőknél, a diszkót, illetve tánctermet működtetőknél, a ruházati tisztítóknál és a különböző, fizikai közérzetet javító és testedzési szolgáltatásokat nyújtóknál lesz kötelező az online pénztárgép használata. Jövő év január 1-jétől pedig a pénzváltók is csatlakoznak a rendszerhez.