Gazdaság

A szakmák fiatal sztárjai

A megmérettetésen negyvenhárom mesterség képviselői versenyeztek három napon át, hétezer diák jelentkezett, a döntőn pedig száznyolc oktatási intézmény tanulója indult

Átadták a XI. Szakma Sztár Fesztivál, a Szakma kiváló tanulója verseny, az Országos szakmai tanulmányi verseny és az V. SkillsHungary nemzeti döntője elismeréseit a dobogós helyezetteknek. Közülük már vannak, akik az ősszel szintén Budapesten rendezendő Euroskillsen képviselik hazánkat.

szakmasztar
A tegnapi döntő legjobbjai képviselik majd hazánkat  az Euroskillsen (Fotó: Bodnár Patrícia)

Az elmúlt néhány napban sikerült a szakképzésre irányítani a figyelmet – összegezte a XI. Szakma Sztár verseny létjogosultságát, eredményét Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Gondos Judit, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára a XI. Szakma Sztárt főpróbának nevezte többek közt azért, mert az Euroskillsnek szintén Budapest ad otthont.

A megmérettetés nagy lehetőség volt az agrárkamara számára is – erről Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége társelnöke, az Országgyűlés alelnöke beszélt. Kiemelte, ma már elengedhetetlen az élethosszig tartó tanulás, ezt a folyamatot pedig fiatalon kell elkezdeni. A verseny résztvevői nem csupán megszerzik a szükséges tudást, hanem meg is mutatták ennek alkalmazását. A versenyen egyébként negyvenhárom szakma képviselői versenyeztek három napon át, hétezer diák jelentkezett rá, és 236-an jutottak a döntőbe, ahol 108 oktatási intézmény képviseltette magát, köztük négy az országhatáron túlról. A XI. Szakma Sztár Fesztivál magába foglalta a Szakma kiváló tanulója versenyt, az Országos szakmai tanulmányi versenyt és az V. SkillsHungary nemzeti döntőjét is. Az ősszel rendezendő Euroskillsen huszonnyolc ország diákjai közül választják ki a legjobbakat, akik között akár ott lehetnek a tegnapi verseny legkiválóbbjai is.


Izgalmas kihívás volt a verseny

Teljesíthetőnek és összetettnek látták a versenyfeladatot a Győri Műszaki Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Szakgimnáziumának dobogós helyezést elért magasépítési technikus tanulói. Tervezési és gyakorlati feladat is volt – tudtuk meg Marosvölgyi Martintól, aki harmadik helyezést ért el. Azt mondta, teljesíthetőnek érezték a feladatokat, viszont szűkös volt rájuk az idő. Piltman Gábor (második hely) hozzátette, „voltak benne csavarok”, egy falsarkot kellett építeniük, amelyen egy áthidaló húzódik, alatta pedig az ablaknak kialakított hely. Szabadvári Szilveszter (első helyezett) azt mondta, sok feladatuk volt, azonban a való életben mindez más, mert az egyes folyamatokra – például a felfalazásra – több idő jut. (MOA)