Gazdaság
A módosítások csökkenthetik az adminisztrációt
Bevezetik az első házasoknak járó kedvezményeket

Pankucsi Zoltán (Fotó: Kövesdi Andrea)
A korábban megfogalmazott gazdaság- és adópolitikai célkitűzések megmaradtak, a magyar adórendszer súlypontja továbbra is a fogyasztási, forgalmi típusú, valamint a környezet- és egészségvédelmi célú adókon marad, míg a jövedelmeket terhelő adókat a költségvetési egyensúly megtartása mellett fokozatosan igyekeznek csökkenteni – jelentette ki Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette, a kormány szeretne még többet hagyni a kétgyermekes családoknál, ezért már törvénybe iktatták, hogy a családi kedvezmény két gyermek esetén 2016-tól fokozatosan nő, és 2019-re a jelenlegi gyermekenkénti havi tízezer forintnak megfelelő adókedvezmény helyett gyermekenként húszezer forintnak megfelelőt vehetnek majd igénybe. A jövő évtől bevezetik az első házasok kedvezményét is, amellyel minden pár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti, havi ötezer forint adócsökkenéshez jut két éven át, de legfeljebb addig, amíg a gyermek születése miatt nem lesznek jogosultak a magasabb összegű családi kedvezményre – fejtette ki.
Az online pénztárgépekkel kapcsolatban hangsúlyozta: az eddigi pozitív tapasztalatok tükrében az online pénztárgépek kötelező használatát 2015-ben ki szeretnék terjeszteni a szolgáltatói szektorra is, s folyik az ezzel kapcsolatos előkészítő munka.
Az új pénztárgépek bevezetésének pozitív hatását már most igazolják a bevallási adatok: a teljes kereskedelmi szektor az év első háromnegyedében 175 milliárd forinttal, 15 százalékkal teljesített jobban 2013 azonos időszakához képest. Pankucsi szólt arról is, ha adott a mozgástér, akár 2016-ban bevezethetik az egykulcsos társasági adót, amelynek mértéke a lehető legközelebb lesz a jelenlegi alsó, tízszázalékos mértékhez. A kisadózók tételes adójáról (kata) és a kisvállalkozói adóról (kiva) elmondta, jövőre a gyakorlati tapasztalatok alapján mindkét adónemnél újabb adminisztrációt csökkentő, jogalkalmazást könnyítő módosítások lépnek életbe.