Gazdaság
"A magyar gazdaság kilátásai jók, az ország felzárkózása folyamatos"
Varga Mihály az Amerikai Közgazdasági Társaság elnökével tárgyalt
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleménye szerint a tárcavezető a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Magyarország az uniós átlag feletti növekedésnek köszönhetően vonzó célpont a befektetők számára. Ezt többek között a bővülő beruházások is alátámasztják, mindennek eredményeként folyamatos Magyarország felzárkózása a legfejlettebb országokhoz. Varga Mihály hozzátette: a hatéves bérmegállapodásnak köszönhető jelentős béremelkedés pedig kedvező hatást gyakorol a fogyasztásra.
Olivier Blanchard közgazdász professzor a Peterson Institute vezető kutatója, a Harvard Egyetem és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) egykori tanára, 2008 és 2015 között a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza volt - olvasható a minisztérium közleményében.